A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

Hévvízi Sándor: Békés megye török időszak utáni újratelepülése a helynevek tükrében

BMMK 16 (1996) 381-393. Békés megye török időszak utáni újratelepülése a helynevek tükrében - Hévvízi Sándor Hosszabb ideje foglalkozom vele, s nem először érintem ezt a témát, amelynek lényege, minél alaposabban feltárni a középkori Békés megye falvainak, lakott helyeinek a teljes számát, neveinek eredetét, illetőleg az eltelt évszázadok alatt elpusztult egyes falvak névtani utóéletét - ha van egyáltalán. Pontosabban szólva, nem is a középkori Békés megye településeit kutatgatom ily szándékkal, hanem a mai Békés megye területén létezett valamikori városokat, községeket meg az egyéb korabeli földrajzi elnevezéseket, például vízneveket, határrészneveket stb. Jól tudjuk, hogy a mai Békés megye lényegesen nagyobb kiterjedésű, mint volt hajdanán, hiszen Bihar, Heves illetve Külső-Szolnok, Arad, Zaránd, Csanád megyéből is kerültek át hozzánk területek az évszázadok folyamán, legnagyobbrészt az 1950. évi megyerendezéskor. Karácsonyi János neves történészünk szerint Békés megye 1279 előtti eredeti határai a következők voltak: Északkeleten a Zsáka és Darvas közötti Oros pusztánál (régen: Orod néven), innen nyugat-északnyugat felé, a bucsai pusztánál délnyugat felé fordulva, mindenütt a Berettyó régi medrén haladva, a Mezőtúr alatti Sárkány-fokig tartott a határ. Innentől kezdve egészen Kunszentmártonig futott a választóvonal Békés és Külső-Szolnok megye között. Ekkor még Öcsöd, Bábocka, Kunszentmárton és Ecser megyénkhez tartozott. Kunszentmártontól délkelet felé fordulva a határ Fábiánsebestyénig és innen, még inkább délkeleti irányban, Orosházát felül elkerülve Apácáig (a mai Csanádapáca) haladt. Itt egyenesen keletnek fordult, s ment Csabának. A Fehér-Körös melletti Vészét elérve (Gyula és Csaba között állott) északra viszszakanyarodott, s ment Verebes, Bélmegyer, Vésztő felé, s innen Csökmőt is magába foglalva újból Orosnál találkozott az északi határral. A leírásból ugyan nem teljesen világlik ki, de a helyzet az, hogy Békés megyének a XIII. században nagyrészt természetes határai voltak. Északról a Berettyó és a Hármas-Körös, nyugatról a Veker és a Kórógy-ér, délről a Mágocsi-ér vagy más néven a Hajdú-völgy és egyéb kis erek, egy kis darabon a Fehér-Körös, keleten pedig a Sarkad és Bélmegyer, Vésztő és Okány, valamint a Csökmő és Iráz között lévő mocsarak. Közigazgatási székhelye, Békés, a megye délkeleti csücskében helyezkedett el. Ma már nehezen hihető el, hogy Gyula vára és városa, és az akkor is egyik legvirágzóbb község, Orosháza eredetileg, a legrégibb időkben, nem tartozott Békés vármegye joghatósága alá. (vö. Kar. I. 19-20.) Ha egy kicsit is beletekintünk megyénk történetébe, a települések sorsát tekintve, sommásan a következő képet kapjuk: A XIII. századra Békés vára, városa körül kialakult vármegye szépen fejlődött, falvai sorra születtek, alakultak. Jött azonban az 1241-42. évi tatárdúlás, melynek során az egyes alföldi megyékben (így nálunk is) a mai számítás szerint a településeknek mintegy a fele elpusztult. Hogy ez mennyire igaz, egy régebbi tanulmányomban már két, általam jól ismert települést, Gyomát és Orosházát is megvizsgáltam e téren. Eszerint Gyoma határában 381