A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)

Balzovich László. Gyula városának és lakóinak jogi helyzete a középkorban

Blazovich László Az esküdtek a bírót egy évre választották, ezáltal valóban első volt az egyenlők között, hiszen, ha nem vált be valamilyen ok miatt, gyorsan újat választhattak. Magának a bírói tisztségnek az ellátása sem volt mindig kellemes feladat. Az említett ügy is bizonyítja, ugyanis Asztalnok Péter öregségére és betegségére hivatkozva nem vállalta a feladatot, amelyet így Szűcs Pálra bíztak. A bíróválasztás jogát valamikor a 15. században szerezhették meg a gyulaiak, talán még a Hunyadiak birtoklása előtt. Arról viszont nincs tudomásunk, miként választották az esküdteket. A város közigazgatása azonban hierarchizált volt, az egyes városrészek élén utcabírák álltak, amint egy 1527-ben kelt iratból kiderül.

27 A városi tanács, amely önálló pecsétjét még Maróthi János bántól kapta, és használta a hódoltság idejéig, az adókat maga szedte be, az adás-vételekről okiratot állított ki,

28 feltehetően egyéb szerződéseket is készített a polgárok számára. Talán jegyzőkönyvet is vezettek az ülésekről, ennek nyomára azonban nem bukkantunk. Nem tartozott az uradalom iratai közé, így Brandenburgi nem vihette magával, amikor 1525-ben távozott az országból.

29 A városi bíró legfontosabb feladatainak egyike a törvénykezés volt, azaz esküdttársaival együtt bíráskodott. Gyula bírójának joghatóságát korlátozta a városnak és lakóinak rendi állása, hiszen fellebbviteli fóruma nem országos nagybíró vagy valamelyik anyaváros volt, mint a szabad királyi városok vagy a bányavárosok esetében, hanem a várnagy bírósága, ahonnan még a földesúrhoz lehetett fellebbezni.

30 A gyulai bíró illetékességi köre azonban az ügyek jóval szélesebb körére terjedt ki, mint egy átlagos mezővárosi bíróé. A bíró a mai értelemben vett polgári- és bűnügyekben egyaránt ítélkezhetett. Az éjjeli gonosztevőket az 1496-os szabadalomlevél szerint halálra is ítélhette. A nagyobb sententiák közül fővesztési ítéletet (sententia capitalis) is hozhatott, amelyben az elítéltet fejvesztésben és összes vagyonának elvesztésében (in sententia capitali et amissione omnium bonorum) marasztalták el. Az ítélet azonban nem fejvesztésre szólt elsősorban, hanem elégtétel adásra, ami anyagi jellegű volt.

31 Ezért rendelkezett úgy Corvin János az 1496-os privilégium-levélben, hogy a fej- és jószágvesztésre ítéltek javait a bíró Corvin részére foglalja le, és őrizze, a bűnös pedig, miután az officiálisoknak egy aranyat lefizetett, hozzá fordulhat kegyelemért.

32 Az uradalmi bíráskodás hierarchiájában az ügynek mindenféleképpen el kellett volna jutnia a földesúrhoz, ha másképpen nem, beszámoló útján. Ő azonban, félve attól, hogy anyagi károsodás éri, - utal is erre az oklevél szövegében - külön kitért ezen ügyek lefolytatásának módjára. A fej- és jószágvesztésre ítéltek közül ugyanis csak azok tudták megváltani magukat, akiknek elégséges anyagi alapjuk volt hozzá - aki nem tudott fizetni, annak fejét vehették -, ezért az ítélet nyomán az úr busás jövedelemre számíthatott. 27 Karácsonyi II. 145. 28. 28 Scherer I. 47. 29 Iványi 1934. 62. 30 Uo. 83-91. 31 Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és vegyes-házi királyok alatt. Bp. 1899. 389-393. 32 GYO. 53. 358