A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996)
L. Sinkó Rozália: Adatok Füzesgyarmat népi táplálkozásához
L. Sinkó Rozália T. Bereczki Ibolya a tiszazugi falvak táplálkozási rendjében kísérte nyomon a halfogyasztás mértékét. A halételek átalakulására, táplálkozásban betöltött jelentőségük csökkenésére vonatkozó észrevételei lényegében a Kis-Sárrétre szintén érvényesek: a hal nagymérvű fogyasztása - már a középkortól jelentősen - nem csak a főúri konyhán mutatható ki. Elsősorban a korabeli szakácskönyvek és étrend-leírások alapján bizonyos, hogy egyes halfajták fontos népélelmezési cikkek voltak a középkor folyamán. A múlt század végén a lecsapolások előrehaladása a halászat rendkívüli mértékű viszszaszorulását eredményezte. Ma már igen csekély a szerepe a halételeknek, a kevésbé meghatározott heti étrendnek sem részei, a halevés alkalmivá vált... 28 Hasonló következtetésre jutott Varga Gyula a mocsári életmód visszaszorulását és a táplálkozás összefüggéseit jellemezve: „A halféleségek pusztulása ugyanis nem csak azt eredményezte, hogy ezzel szegényedett a sárrétiek étrendje, hanem azt is, hogy megváltozott a fogyasztott ételek aránya: itt is előtérbe kerültek a disznóhússal, zsírral kapcsolatos ételféleségek és tésztás ételek. Nagyobb szerepe lett a tejnek is a táplálkozásban." 29 Tejfeldolgozás Az 1730-as összeírás szerint Füzesgyarmaton átlagosan 3,5 db tehén jutott egy parasztcsaládra, az 1793/94-dik esztendő adóösszeírása alapján már 6,3 darab szarvasmarha, messze meghaladva az országos és Békés megyei arányt. Több évtizedes viszszaesés után az 1870-es, 1880-as években az istállózó tartással a szarvasmarhák száma újra felülmúlta a megyei mutatószámokat. 30 Századunk első felében a legtöbb parasztháznál tartottak tehenet, sokrétű volt a tejfelhasználás, széleskörű a tejértékesítés. A tehénfejés és tejjel történő foglalatosság döntően asszonyok feladata, rendszeres tevékenysége. Fejés előtt vizes ruhával letörölgették a tőgyet, három-, vagy négylábú fejőszéken, sámlin ülve jobb oldalról fejtek, a marok és ujjak erőteljes húzó, nyomó mozdulatával régebben fadonga rocskába, sajtárba, utóbb boti bádogfejőbe, az utolsó cseppeket is gondosan kihúzkodták a csecsekből, „az utója a java", ha a zsírosa benne maradt, legközelebb nem adta le a tehén. A tejesedényeket, csuprokat, köcsögöket, szilkéket többnyire helybeli piacokon, vásárokon szerezték be, főként a közeli - túri mesterektől tanult - szeghalmi és ládányi fazekasoktól, de eljutottak Gyarmatra a karcagi, vásárhelyi, bihari edények is. Erdélyi korsósok ekhós szekereikkel utcáról utcára járva kínálták portékáikat: a tűzálló vászonfazekakat, révi korsókat, kantákat terményért, búzáért cserébe. A fában gazdag Bihar árusai piacoztak, házaltak háncsból, dongákból összeállított bodonjaikkal, fából készült háztartási, gazdasági eszközeikkel. T. Bereczki Ibolya: A hal szerepe a tiszazugi falvak életében,. In: Tanulmányok Dankó Imre tiszteletére, Szerk: Módy György-Balassa Iván-Ujváry Zoltán. Debrecen, 1982. 341. 1. Varga Gyula: Megjegyzések a Sárrét anyagi kultúrájának viszgálatához, In: Bajomi krónika, Szerk.: Dankó Imre, Biharnagybajom, 1973. 97.1. Szabó Ferenc: Korreferátum Varga Gyula: A sárréti gazdálkodás с előadásához. In: Püspökladányi Híradó különszám. Szerk.: Dankó Imre, Püspökladány, 1974., 71.1. 272
