Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)

keztethetünk, hogy nem egyetlen alkalommal, hanem többször volt József Attila Kiss Károlyék vendége. („Megint vizsga ügyben jár.") Ifj. Kiss Károly visszaemlékezése szerint valóban Cornea Simon görögkeleti (román) pap vizsgáztatta József Attilát. A vizsga eredményességi fokát csak az anyakönyvből ismerjük. (VI. osztály: jeles, VII. osztály: jó, VIII. osztály: jó.) A vizsgafeladatra vonatkozókat maga József Attila mesélte el ifj. Kiss Károlynak. A „MIATYÁNK"-ot kapta feladatul elmondani román nyelven. Ennek a feladatnak nem tudott eleget tenni, ugyanis nem beszélte a román nyelvet. A költő battonyai ismerősei ( Szabados János Elemér, Bánhegyi István) szerint ezt a tényt bátran be is vallotta a vizsga során. Az elmondottak ellenére Cornea Simon esperes, aki egyébként energikus nacionalista egyéniségként él a visszaemlékezők tudatában, „respektálta" a költő feltételezett tudását, így maga a vizsga meglehetősen formális volt, inkább beszélgettek, mint feleltetett volna. Feltételezhető, hogy ehhez kellett id. Kiss Károly tanító jóindulatú előkészítő tevékenysége. József Attila battonyai tartózkodása idején kapcsolatot teremtett makói iskolatársaival, Szabados János Elemérrel és Bánhegyi Istvánnal. (Szabados tanító lett Battonyan, élete végéig itt élt. Bánhegyi az érettségi vizsga után Babits Zsolttal együtt a járásbíróságon dolgozott hivatalnokként.) Az általuk elmondottak irodalomtörténeti szempontból is érdekes adatok József Attila költészetére vonatkozóan. Emlékeik szerint esténként együtt sétáltak előbb a sok történelmi vihart megélt „promenádon", majd az aradi úton. Itt volt ugyanis az úgynevezett Zsilka-iskola, ahol szintén fiatal tanító tanított, s úgy lehetett odatalálni, hogy ki kellett menni a Balta-kereszthez, s ott kellett az országútról letérni az iskola felé. A visszaemlékezők állítása szerint a fiatalok szívesen sétáltak erre. Ennek több oka is volt. Az országút mentén hatalmas eperfák voltak, nagy szemű, lila eprek csábították a járókelőket arra, hogy megkóstolják a jó ízű gyümölcsöt. (Az 1950-es évek közepén még megvoltak ezek a fák, fiatal tanár koromban magam is láttam azokat.) Valószínűleg az első világháború idején, vagy valamivel előtte telepítették ide őket, az akkor divatos selyemhernyó-tenyésztés céljából, ugyanis a selyemhernyóknak szinte kizárólagos élelme az eperfa levele volt, a fa gyümölcsét pedi^ nyugodtan meg lehetett enni. A természetet kedvelő kamasz fiúk éltek is ezzel a lehetőséggel. A Balta -kereszttől néhány kilométerre volt a trianoni magyar-román határ, amely közelségénél fogva az 1920-as évek táján vonzotta az arra látogatókat, már csak nosztalgiából is, hiszen a határsorompótól a szomszédos kis község templomtornya látszott, s néhány évvel korábban ezen az úton jöttek-mentek az emberek az alig 25 kilométerre lévő Aradra és vissza. Tiszta, nyári idő esetén a radnai hegyekig el lehet ma is látni. Szabados és Bánhegyi visszaemlékezései szerint a József Attilához hasonló korú fiatalok gyakran jártak ki a Balta-kereszthez, órákig el tudtak beszélgetni a kellemes környezetben a világ dolgairól. József Attila battonyai tartózkodása idején velük tartott. Maga a kereszt nem egyedi, nem is szokatlan látvány az Alföldön. Battonyához közeli útelágazásoknál is sok hasonló található. De 39