Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)

lődésnek. Fiatal tanár koromban magam is tartottam itt valóban érdeklődő közönségnek előadást Móricz Zsigmondról (Igaz, akkor még a televízió nem ültette a képernyő elé az érdeklődő embereket.) Amikor a megyei múzeumi szervezet igazgatójával, fotósával, s a település egykori tanítójával 1989. április 5-én meglátogattuk anyaggyűjtés és fényképezés céljából a Külső Pereg 47-es számú települést, reméltük, hogy József Attila nyomára bukkanunk. Nemcsak az emlékekben, hanem az épületekben is. A legnagyobb örömünkre és meglepetésünkre a major 72-es számú lakóházáról kiderült, hogy adatközlőnk, özv. Czomán Sándorné abban a házban lakik, s ösztönösen mi is odataláltunk, amelyik 1922-ben Farkas Béla uradalmi írnok lakása volt, s amelyben József Attila minden bizonnyal lakott. Az írnoklakást Czománné férje 1946-ban szolgálataiért kapta. Czomán Sándor annak idején kocsis volt az uradalomban, a tejet és a terményeket hordta. Egyebek között Farkas Béla írnok lakására is. Az írnok házának a felét egy másik család kapta lakás céljaira, azt azonban időközben lebontották és anyagának felhasználásával kisebb házat építettek belőle. Valóban látszik, hogy az egykori épületet mintegy megfelezték. A megmaradt rész jelenlegi állaga nem a legjobb. Az idők folyamán több átalakítást végeztek rajta, de eredeti formáját némely részén azért megőrizte. Elgondolkozva néztük kissé megroggyant tetőszerkezetét, a megmaradt alsó épületeket és ólakat, a telek közepén álló nagy diófát, amelyeket József Attila is nézhetett valamikor. Az irodalom ismeretében nem is reméltük, hogy ilyen, irodalomtörténeti szempontból is jeles helyen gyűjthetjük a visszaemlékezéseket. (A mellékletben közreadjuk a volt írnokház megmaradt részének fotóját, jelenlegi lakójának, adatközlőnknek fényképét is.) Feldolgozásomban József Attila mezőhegyesi tartózkodásával kapcsolatban még szólnom kell a feltételezetten mezőhegyesi ihletésű költemények irodalomelméleti értékeléséről is. Nagy általánosságban megállapítható, hogy a 16-17 éves költő még nem teljesen kialakult, sajátosan egyéni hangvételű személyiség. Ez természetes is. Igen sokat átvesz az elődök, elsősorban az őt támogató Juhász Gyula nézeteiből, formavilágából, és a korszak legnagyobb hatású költőjétől, Ady Endrétől. Ez nemcsak tematikai értelemben állapítható meg, hanem műfajilag, sőt formai megoldások tekintetében is. Feltűnő, hogy a fiatal József Attila kedvelt műfaja a szonett, ennek a műfajnak minden kötöttségével együtt. Ebben írta a Távol zongora mellett, az Aranykalásztól . . ., Aratásban, Lélekszirten, Fohászkodó ének, Munkáshalál, Részeg a síneken, Éhség, Leánykérő ének, A Szent Jobb ünnepén, Aratás előtt, Napszonett, Ó zordon szépség . . ., a Csend, az Ének magamhoz, A füst, A jámbor tehén című költeményeit. (Valamennyit 1922-ben, mintegy próbálgatva a műfajt és saját képességeit.) Érdekes megfigyelni, hogy 1923-ban már viszonylag kevesebb szonettet ír, bár a műfaj azért tovább foglalkoztatja: Ad sidera, Sacrilégium, a Kozinosz éneke pedig kifejezetten szonettkoszorú, ezt az alcímben is jelzi. A költői hagyományokat követve „mesterszonettet" is ír a szonettkoszorú végén. A szonett műfaját élete végéig művelte, bizonyíték erre Hazám című nagy 28