Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)

Sándorné öccse, aki 1989-ben is a 47-es majorban él. Természetes, hogy a visszaemlékezések gyűjtése közben arra is rákérdeztünk, emlékeznek-e ebből az időszakból egy vékony dongájú fiúra, aki Farkas Zoltánt tanította? Az idős emberek közül többen azt állították, hogy „volt egy házitanító Farkaséknál, talán Szögedéből, vagy Makóról járt ki Zolit tanítani, aki nemigen engedelmeskedett neki." Azt is elmondták, hogy körülbelül nyolc évvel ezelőtt járt Farkas Zoltán Mezőhegyesen, lefényképezte az írnoki lakás még megmaradt részét (a ház felét 1945-ben lebontották), és ígérte, hogy a felvételekből küldeni fog özv. Czomán Sándornénak, aki 1989-ben pontosan abban a lakásban lakott, ahol 1922-ben József Attila lakhatott. A visszaemlékezés is ebben a házban készült. A visszaemlékezők emlékei élményszerűek és frissek voltak, azokból József Attila egykori jelenlétére jól lehetett következtetni. Csak éppen nem tudták megnevezni, ki volt az az idegen, aki annak idején Farkasék házitanítójaként a 47-es majorban is megfordult, együtt játszott a majori legényekkel, és szívesen járt Farkas Béláékhoz. Az is igaz, hogy mindenáron nem akartuk erőltetni, hogy József Attilát láthatták, őrá emlékeztek vissza.

24 Visszatérve Szabolcsi Miklós monográfiájára, ő még megtalálta Budapesten Farkas Zoltánt, József Attila tanítványát. 1961-ben össze is gyűjtötte visszaemlékezéseit. Szabolcsi szintén a mezőhegyesi 47-es majorban lakó öregekre hivatkozva ezeket írja könyvében: „Az öregek közül egynéhányan még ma is emlékeznek a 40-es években nyugdíjba ment írnokra: az ő házában, a major közepén lakott ezen a nyáron Attila. Nem volt könnyű dolga: Zoltán csíntalan, verekedős gyerek volt, már az első napon összeverekedtek. S mégis, jól érezte magát Mezőhegyesen. Szerette Teri mamát, Farkas szókimondó, okos feleségét, nagyokat ehetett végre az internátusi sovány koszt után - s ismét csak valamiféle közösségre talált. Egykori tanítványa, s Teri mama ismerői egybehangzóan mesélik: a tanítás végeztével fogta magát, s kiment a majorba, elbeszélgetett a cselédekkel, főleg a major kovácsműhelyében szeretett tartózkodni, a kommenciós béresekkel együtt lenni. Nemegyszer hajnalban kelt fel, kiment a béresekkel a határba, felült velük a kocsiba, beszélgetett velük, kérdezgette őket - otthon érezte magát köztük. Jól érezte magát Mezőhegyesen, a Külső Pereg majorban: a későbbi években is nemegyszer fordult meg ott, főleg akkor, ha jól akart lakni a makói évek alatt, pihenni és beszélgetni akart. Itt joggal érezhette: Az ucca és a föld fia vagyok . . ,"

25 Ez a visszaemlékezés némileg ellentmond a Saitos műben megfogalmazott alábbi mezőhegyesi képnek: „A mezőhegyesi uradalom állami mintagazdaság volt. Fejlett állattenyésztési és növénytermesztési viszonyok, nagyüzemi és szociálisabb termelés körülményei között folyó munkaerő-gazdálkodás különböztette meg a mezőhegyesi uradalmat a környékbeli földesúri nagybirtoktól. Tanítványai családi körében a fejlődő gyermeki lélek nem találkozhatott semmi ütközéssel. És az uradalmi tisztek lakónegyedéből kilépve a földeken, az egyszerű majorokban is kulturált környezet, rendes cselédlakások, derűs, munkájukat gondtalanul végző emberek körében sem találkozhatott semmi bántóval. Ez lehet a magyarázata, hogy a mezőhegyesi hónapok sem akkor, 26