Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)
József Attila az 1921 év nyarát „Mezőhegyesen, osztálytársánál, tanítványánál töltötte", s csak szeptemberben tért vissza a makói DMKE internátusba. 22 Saitos Gyula: József Attila Makón című 1964-ben megjelent könyvében szintén meglehetősen röviden intézi el a mezőhegyesi nyarat. Nem tisztázza azt sem, hogy tulajdonképpen kit tanított a fiatal makói diák Mezőhegyesen. Értékelése pusztán a következőket tartalmazza: „Szünidei otthont biztosított számára az a körülmény, hogy a mezőhegyesi állami birtok és cukorgyár tisztviselőinek gyengén tanuló fiai mellé a vakációra házitanítót kértek az osztályfőnöktől. Attila tehetségét és lelkiismeretes szorgalmát értékelő, családi körülményeit is talán többé-kevésbé ismerő, jóindulatú osztályfőnöke őt ajánlotta, így aztán a nyarat Mezőhegyesen töltötte, ahol derűsen, gondtalanul, testi fejlődésében, megerősödésében kedvező körülmények között telt el a nyári két hónap". 23 Abban igaza van Saitos Gyulának, hogy ténylegesen nem volt hová hazamennie a vakációra. Nevelőapjával, Makai Ödönnel személyes, rokoni kapcsolata meglehetősen feszült volt 1921-ben. Jolán nővérének „uraskodó anyáskodását" vonakodott elfogadni, s 16 évesen már a saját maga lábára igyekezett állni, amikoris elfogadta a neki felajánlott házitanítói állást. Ez azonban nem jelenthette azt, hogy - későbbi kifejezésével élve - ne „hörpintett volna nagyokat a valódi világból" Mezőhegyesen, ne vette volna észre azokat a feszülő ellentmondásokat, amelyeket Féja Géza is leírt szociográfiájában. Ezeket a vaskos élményeket el sem kerülhette volna a mezőhegyesi „mintafalanszterben". A jelenleg ismert feldolgozások közül a legtöbb és leghitelesebb adatok a mezőhegyesi nyarakkal kapcsolatban Szabolcsi Miklós kitűnő monográfiája tartalmazza. (Fiatal életek indulója - József Attila pályakezdése 1963.) Szabolcsi tisztázta, hogy József Attila Mezőhegyesen nem osztálytársát, hanem a makói internátus gondnoknőjének ajánlatára Farkas Béla uradalmi írnok Zoltán nevű fiát készítette fel az elemi iskola III. osztályának tananyagából. A Farkas-család a Külső-Pereg 47. elnevezésű majorban lakott, a jelenleg is ott élő visszaemlékezők még 1989-ben is emlékeznek rájuk. özv. Czomán Sándorné emlékei szerint Farkas Béla írnok „jó ember volt", de kellően határozott is. Ismertetője elsősorban hatalmas pipája volt, az emberek „pipás írnokként" emlegetik. Fia, Farkas Zoltán nagyon eleven, mondhatni „rossz gyerekként" él emlékezetében. Czománné házi alkalmazott is volt az írnok lakásában, gyermekei együtt jártak a majori iskolába Farkas Zoltánnal, aki nem szeretett tanulni, alig várta, hogy vége legyen a tanításnak, s barátaival azonnal „hancúrozni kezdett." Barabás Béla szintén ismerte Zoltánt. „Buta gyerek volt, mégis ember lett belőle" - említette nekem 1989-ben gyűjtött visszaemlékezése alkalmából. Azt is megtudtam, hogy a major elemi iskolájában Früstök Éva tanítónő tanított az 1920-as évek táján. A tanítónő szigorú volt, nem tett különbséget az „úri gyerekek", meg a „parasztgyerekek" között, még „Farkas Zoltánnak is félni kellett tőle, mert nagyon erős asszony volt." Ugyanilyen személyes emlékeket őriz Atyenás mama is, továbbá Stefanik Mihály, Czomán 25
