Takács László: Négy állomás József Attila életútján (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 15. Battonya-Békéscsaba-Mezőhegyes, 1990)

évvel később, mint amikor azt József Jolán papirra vetette. Ebben a kérdésben úgy vélem azonban a hitelesebb tanú mégis József Etel volt, ezt szóbeli visszaemlékezése is megerősítette bennem. József Etel a József Attila Emlékkönyvben kevésbé hatásosan, de az élmény személyes átélésével így emlékezett édesanyjuk 1911. nyarán történt öcsödi látogatására: „Egy nap meglátogatott bennünket. Nagyon vártuk, mert a falusi gyerekek folyton csúfolódtak, hogy lelencek vagyunk, s mi mindig azt feleltük: Szép mamám volt. Kiutaltak ugyan menhelyi cipőt és ruhát, de nem hordtuk. Ha hó volt, mezítláb mentünk iskolába. Én éppen egy Sári néni nevű öregasszonynyal beszélgettem, panaszkodtam . . . Elmondtam, hogy még másfél évig kell itt lenni. Vasárnap délután volt, nyári hőség, Attila egy kis szüttyőn ült, én meg egy ecetfán voltam. Egyszer elmegy fej kötőben a kerítés mellett egy szép néni, benéz és megcsodál. Én berohantam: Itt a Mama. Attila felnézett, a mama odarohant hozzá, csókolgatta, felnyalábolta. Körülnyüszögtük, rajongtunk érte: Mama, mama! Mindenfélét hozott nekünk, kávét, játékot. . . Mama elment, de megígérte, hogy nemsokára elvisz bennünket, mihelyt az iskolaévet befejezzük."

5 Ezt az ígéretét József Áronné Pőcze Borbála be is váltotta. Nehezebb azt eldönteni, hogy verték-e Öcsödön Gombaiék a lelenc József gyermekeket? Hiszen ezt a tényt maga a költő is gyermekkori meg nem érdemelt, megalázó sérelmei között többször felemlíti, és nincs okunk kételkedni őszinteségében. Egyetlen esetet a költő mindkét testvére felemlít a visszaemlékezésében, Dr. Makai Ödönné József Etel szóban is elmondta nekem 1989ben. Az idős, érdesnek tűnő Gombai Ferenc egy alkalommal valóban elnáspágolta a gyermek József Attilát. Erre azért került sor, mert a kisgyermek nagyon megijedt a Gombai család egyetlen nagytestű igáslovától, s olyat tett, amelyet egyébként rendes körülmények között még kisgyermeknek sem kellett volna tennie. A gazda „rendre akarta szoktatni" ezért. Minden bizonnyal ez az atrocitás nagyon mély nyomokat hagyhatott József Attilának, a szeretetre áhítozó kisgyermeknek a lelkében. Maga a szituáció többszörösen is megalázó lehetett. Valószínűleg élete végéig nem tudta ezt az esetet elfelejteni, megnyilatkozásaiban vissza-visszatér ez a megalázó emlék. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy édesanyjától is kikapott olykor-olykor kisgyermek korában, noha az is igaz, hogy ezt a szülői magatartást egyszerűbben meg lehetett magyarázni önmaga számára. Mindenesetre azt a rendezői beállítást, amelyet az 1989-ben bemutatott több részes életrajzi film igyekezett a köztudatba bevinni, hogy tudniillik Gombai Ferenc szadista módon rendszeresen ostorral verte József Attilát Öcsödön, én nem tudom elfogadni. A költő nővére, József Etel sem fogadta el, a következőket mondta erről: „Nagyon rossz, elhibázott beállítás volt. Nem tetszett. Már csak azért sem, mert sokkal nagyobb fiú alakította a filmben Attilát, mint amilyen valóban 1910-ben volt. Én fogatlan szájjal sohasem láttam különben sem a testvéremet. Gombai alakítása meg teljesen elhibázott. Kis, vékony és jószívű ember volt. Olyan volt mint egy kis manó. Sok mindent megtanultunk Gombaiéknál." 13