Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Csizmazia György: Doboz és vidéke emlőstani viszonyairól

1945 előtt — kis kivétellel — a terület nagybirtokosok tulajdonában volt. (gróf Almássy Dénes örökösei, gróf Weinkheim Jenő, László, Lajos, gróf Széchenyi Antal és mások). A mezőgazdaságban az uradalmak nagy táblás gazdálkodást folytattak, mely csaknem egészen alárendeltetett az akkori vadgazdálkodásnak. A volt birtokosok az 1930 években a lassan növő fafajok korlátozott alkalmazása mellett áttértek a gyorsan növő fafajok telepítésére (pl. nemesnyár). Kezdetben a felújított területeket a nagy létszámú vadállomány teljesen „lerágta", így kénytelenek voltak az újraerdősítés mellett, vadkár ellen védőkerítéseket építeni. A szarvas különösen nagy károkat okozott a mályvádi erdőtestben. Ez idő tájt a területen a következő emlős vadállomány élt: Szarvas: 200-250 egyed Dámvad: 250-300 egyed Őz: 2500-3000 egyed Mezei nyúl: 20 000-30 000 egyed Az adatokat Komlósi Sándor (DEFAG műszaki-gazdasági szaktanácsadója) szíves közléséből ismerem, aki a terület régi ismerője, 1946-tól napjainkig. A szarvas a területen őshonos volt, míg a dámot az 1700-as évek végén telepítették. A mályvádi és sebesfoki erdőtestet részben bekerítették és vadaskert jellegű tenyésztés során eredményes vadgazdálkodást folytattak. Ugyanakkor a későbbiekben a kerítés javításáról nem gondoskodván, az 1940-es évek elején a bekerítettség megszűnt, ez más okokkal együtt visszaesést jelentett az akkori vadgazdálkodásban. A terület nagyrészén ma a DEFAG üzemi vadászterülete van. Érdekes lehet egy összeállítás a vadállomány tekintetében az 1930-as évekkel. 1974 évi becslés: Szarvas: 23 egyed (9 bika, 10 tehén, 4 borjú). Dámvad: 253 egyed (93 bika, 99 tehén, 61 borjú). Őz: 1351 egyed (451 bak, 585 suta, 315 gida). Vaddisznó: 30 egyed Mezei nyúl: 2070 egyed Feltűnő a szarvasállományának erős visszaesése, ugyancsak erőteljesen megcsappant az őzpopuláció, de tízszeres a mezei nyúl számának apadása is! A terület fő vadja ma a dám és az őz, míg a szarvast és a vaddisznót nem tartják kívánatos állományban fenntartani, indoklás szerint a terület „vadeltartó képessége erre nem ad lehetőséget". Ez véleményem szerint nem áll, élőhely és vadeltartó képesség szempontjából kiváló a biotóp! Csak a szarvas okozta vadkár csökkentésén kell megfelelő módszerekkel gondoskodni és igenis értékes szarvasállományt hozhatnánk itt létre. Megfigyelésem szerint az erdélyi „kárpáti" agancsforma keveredik a dunai típussal, (lásd fényképen). Szépségben vetekszik a genetikai törzstípusok trófeáival. A vaddisznó az 1950-es évek elején 76