Dobozi tanulmányok (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 14. Békéscsaba, 1989)

Laurinyeczné Sinkó Rozália: Hagyományos népi lakáskultúra Dobozon

A hagyományos, szegletes berendezésű szobákban a mestergerenda alatt, az utcai ablak mellett, ill. két ablak között állt, szemközt a bejárati ajtóval, felette a ferdén felfüggesztett tükör. Színe barna, esetleg fekete, ezt a bútorfajtát is a szomszédos városok, községek vásárain szerezték be, legtöbbször Békéscsabára jártak, de felkeresték Gyula, Békés, Mezőberény és Vésztő vásárait is. A sublótfiókokon két oldalt porcelán vagy esztergált kihúzógombok, fémkarikák voltak. A sublót tetejét asszonyszőtte abrosz takarta, rárakták a mutatósabb cserép- és porcelánedényeket, findzsákat, üvegpoharakat, itt kapott helyet a borotválkozó tükör és ovális formájú, festett, szalag-, varróeszköztartó kéregdoboz. A faragott, festett tornyos, néha rácsos ajtajú fali vagy saroktékába tették a féltettebb tárgyakat, orvosságot, fontosabb iratokat, valamint a legtöbbször békési vagy gyulai fazekasműhelyekből származó zöldmázas, feliratos pálinkásbutikákat, butéliákat. Szintén tárolóhelyként szolgált az olykor deszkaajtóval, függönnyel fedett fali mélyedés, a vakablak, alján, esetleg polcain kulcsokat, keféket tartottak. Az újabb, nagyobb tárolók megjelenésével csökkent a tékák népszerűsége, lassan kikerültek a divatjamúlt tárgyakkal a konyhába, kamrába. Napjainkban szerszámok férőhelyei. A kemence tetején aszalt gyümölcsöt, gyógynövényeket szárítgattak, a kemence torkán altatták csuprokban a tejet. A kemence feletti folyógerendákra fenyőfából faragott ruhaakasztó, ruhaszárító léceket erősítettek. A gerendaközökben jól megfértek a kisebb eszközök, a borotvatartó, csizmasubickoló, házi szappan, mángorló. A lakást díszítő népművészeti tárgyak, a sokszor jegyajándékba szánt munkaeszközök, faragott, vésett mángorlók, masinatartók, tükrösök, sótartók ügyes kezű, művészkedő pásztorok, parasztemberek ízlését, türelmét dicsérik. A tükör mögé, sublótterítő alá pénzt rejtettek, iratokat csúsztattak. Vagyonosabbak otthonát jellemezte az alul kétajtós, felül polcos, üvegezett szekrény, az almárium. A kaszli és almárium később a konyhai bútorok számát gyarapította, ezek feleltek meg legjobban az edények raktározására. A szekrények, sifonok egyszerűbb kivitelű, korábbi képviselői egyajtósak, díszük a kiugró perem, prém, vésett, faragott szegőléc. A kétajtós, politúrozott gyári termékek rohamosan szaporodtak. Az asztal mögötti falnál állt a kétrészes saroklóca, sarokpad, két vége derékszögben illeszkedett. Támlája rácsozott vagy fűrésszel kialakított ún. rostélyos. A padrészek találkozásánál, középen tartották faládikában, gyékényből font kosárban a vászonkendőbe burkolt kenyeret a nagykéssel, kenyérvágó késsel együtt. A sarokpadok többsége egyszínű, barnára pácolt. A szobaberendezés átalakulásával a saroklóca szerepét átvette a kanapé, amely már polgári hatást mutat, betétes támlája biedermeier vonalvezetésű. A kanapé szintén az asztalhoz került, majd a sarokpadhoz hasonlóan egyre kijjebb vándorolt, a konyhába, melléképületekbe és utóbb a gangon kínált pihenőhelyet. Mostanában a támlabetéteket világosabbra festették, az ülőrész és a lábak megőrizték barna színüket. A háttámla nélküli csapolt lábú padokat nevezték rengőknek. Helybeli asztalosok, ácsok munkái a karszékek, gondolkodószékek, de hozzá417