Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

dernné tegyék? Kétségkívül igen. Azért, mert pompás díszleteivel és kellékeivel akarva-akaratlanul a magyar színházi és színpadi kultúra megteremtésének a szükségességét tudatosította. De propagálta ezt azzal is, hogy előadásain, melyek közül egyet — úgy tűnik, nagyobb nyilvánosságra vágyva — a gyulai Korona vendégfogadóban, egyet pedig a Bolzák birodalmában: Szarvason tartottak, az előkelő főnemesi családokon kívül idegenek is megjelenhettek. Nem könnyű a dolgunk, amikor a szabadságharc előtti Békés megyei magyar nyelvű színházi hagyományokat igyekszünk számba venni, minthogy nem maradt fenn róla összefüggő feljegyzés vagy tanulmány — nincs Theather Protokoll. Papp János például mindössze ennyit mond A békéscsabai színészet története című, 4 kötetes műve 1967-ben megjelent I. részében: „A múlt század 20-as, 30-as éveiben kereshették fel megyénket az első vándortársulatok. A Békési Múzeumban található kéziratos színlap-töredék, mely a Botskai István 1828. január 17-i előadását hirdeti, ennek az első írásos bizonyítéka. Adataink vannak arról, is, hogy a 40-es években Demjén Mihály társulata szerepelt többször a megyében (pl. Mezoberenyben az ő társulatával lépett fel Petőfi és Orlai Pétries Soma is)." Implom ennél korábbi adatot is ismer. Ahogy írja, Abday Sándor társulata már 1820. március 18-án szerepelt Gyulán, ahol Kisfaludy Károly Kemény Simon című szomorújátékával lépett a közönség elé. A címszerepet „a társulat szabója, Bartha János (a későbbi Nemzeti Színház egyik kiemelkedő művésze) alakította, aki a kézzel írt színlapon mint Magyar János szerepel". Beszámolt a Balla-féle debreceni színésztársaság 1834. május 18-án tartott gyulai előadásáról is, idézvén a Honművész gyulai tudósítójának elismerő kritikáját: „Szívelégedéssel mondhatom a gyulai elsőbb rendű nézők nevében, hogy tetszésünket ily jelesen kielégítő színésztársaság minket nem látogatott meg. Minek bizonyságát tapasztalhatá is, midőn háromheti ittléte alatt, lehet mondani, mindig tömve volt a nézőhely, holott mutatványok (ti. előadások) majd mindennap voltak". Szomorúan lehangoló viszont az az apró hírlapi közlemény, amit a fentebb említett tudósító a Demjén-Ше, társulat tevékenységéhez fűzött. Ennek a vidékünket gyakorta felkereső vándortársulatnak egyik 1836-os gyulai előadásáról például azt a lesújtó megállapítást közölte, hogy a szerepüket nem tudó színészek éretlen játéka nem elégítette ki a közönség ízlését. Lehet, hogy sok tehetségtelen beugró színész került a darabba? Demjén igazgató szegény társulata ugyanis gyakran küzdött létszámgondokkal. Egy-egy színésznek volt úgy, hogy több szerepben is fel kellett lépnie egy adott előadáson belül. Szívesen alkalmazott tehát — elsősorban epizódszerepekre — beugró, szerencsét próbáló műkedvelőket, így fogadta örömmel Petőfi és Orlai Pétries Soma ajánlkozását is Mezoberenyben, akik 1842. őszén Gaál József: Peleskei nótáriusában Baczur Gazsi és Zajtay Sándor szerepét (egyik sem mondható rövid mellékszerepnek) alakították, amint erről Papp Jánoshoz hasonlóan Implom József is beszél. Tény, hogy a gyulai előadásról publikált, mélyen elítélő kritika többet ártott mint használt a vidéki színjátszás tekintélyének. A teljesség kedvéért elmondjuk, hogy Implom az 1836-os gyulai és az 1842-es 25 t