Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

mezőberényi szereplésen kívül Demjénéknek még egy 1846 nyarán tett gyulai kirándulásáról is tudott. Ehhez azonban nem fűzött semmi kommentárt. A felsoroltakat a következő megjegyzésekkel kívánjuk kiegészíteni. a) A Papp János által említett, 1823. január 17-i békési előadáson alighanem Ballá Károly debreceni társulata játszotta a Botskai István-ról szóló drámát. Emellett szól Békés erős debreceni orientációja, szoros egyházi és iskolai kapcsolata, egy-két színész neve is. Az eredetileg papi pályára készült, de a teológiát a színpaddal felcserélő Ballá régi kollégiumi társaitól — nem kétséges — sokat hallott a népes alföldi mezővárosról; bízvást vállalta hát társulatával az itteni úttörő jellegű fellépést. Nem hisszük azonban, hogy frissen átvett gárdájával kizárólag Békésen szerepelt, mint ahogy azt sem, hogy egyetlen darabbal vágott az útnak. Megfordultak bizonyára a környék minden nagyobb településén, különben nem fizetődött volna ki az amúgy is kétes anyagi sikerrel kecsegtető vállalkozás. Elgondolkodtató az is, hogy télvíz idején keltek útra. Ismerve azonban a korabeli útviszonyokat és a mezőgazdaságból élő lakosság kisebb téli időbeli lekötöttségét, elfoglaltságát, megértjük ezt is. A fagyos út biztonságossá tette a közlekedést, nem úgy a tavaszi és a késő őszi sár. Az 1829—32 között Pesten játszó, majd vidéket járó társulat több híres színészt nevelt. Itt tanulta a mesterséget Fáncsy Lajos és Lendvai Márton is. Indokolt lehetett tehát a Honderű gyulai tudósítójának az 1834-es turnéra vonatkozó, Implom által is közölt lelkes beszámolója. b) Az országszerte ismert, szép termetű, délceg színész, a dunántúli Abday Sándor, aki örökségét áldozta a magyar színjátszásra, „állítólag 89 helyen fordult meg, és 43 helységben az ő társulata lépett fel először". Igazi úttörő volt. Jó érzékkel megválogatott tehetséges színészeivel (32 év alatt több mint 40 országos hírű színészt indított el a siker útján — Bartha János, Pály Elek, id. Szerdahelyi József, László József, Komáromy Alajos stb.) „buzgó apostola és úttörője napszámosa" volt a magyar nyelvű színészetnek. Gyulán is ő lehetett a magyar dráma első szálláscsinálója 1820-ban. Repertoárjában — amint ezt az Implom által említett Kisfaludy-аатаЪ: a 2 felvonásos Kemény Simon is igazolja — tudatosan adott helyet a legújabb magyar drámának. A nándorfehérvári diadal tragikus hőséről, az önfeláldozást vállaló Kemény Simonról szóló szomorújáték Kisfaludy egyik legkedvesebb műve volt. „Ifjúságának legszebb álmát" fogalmazta meg benne. Iránta érzett megkülönböztetett szeretetét csak növelte, hogy a pesti előadás II. felvonásában — a búcsúzás jelenetére — egy mellette ülő bajuszos kecskeméti magyar ezekkel a szavakkal fakadt sírva: „Hogy a fene egye meg, aki írta, az embernek csak pityeregni kell, már a fejem is fáj a sok sírásban!" Elismerőbb kritikát, nagyobb dicséretet nem is kaphatott a hazafilíraiságnak e szenvedélyes hangvételű drámai megfogalmazása. Ami mármost bennünket közelebbről érdekel, az, hogy a szomorújátékot Horváth János: Kisfaludy Károly és íróbarátai című tanulmánya szerint Pesten elsőként csak 1820. május 8-án mutatta be a székesfehérvári társulat. Nyomtatásban is ekkor jelent meg a Barátság és nagylelkűséggel egy kötetben. Vagyis Gyulán hamarabb került színre, mint Pesten. Nyugodtan állíthatjuk, ez lehetett a dráma egyik legelső hazai bemutatója.