Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Czóbel Ernő fentebb említett nagyszerű tanulmányában, a Greguss és a 48-as forradalom-Ъгп helyesen érzékelte ezt a szemléleti kettősséget. Legfeljebb a végső következtetésével nem értünk egyet. Világosan leszögezte — s ebben nem is tévedett —, hogy költőnket a 40-es években ugyanazok az eszmények lelkesítik, ugyanazok a nyomorúságok kínozzák, melyek Németországban Herweghtt, Freiligrathot, Becket, nálunk Petőfit, Erdélyi Jánost." Majd a magyarázó jegyzetben így folytatta: „Petőfi ellen intézett támadása nem azt jelenti, hogy mások voltak a politikai és társadalmi törekvései!" Az egész kifakadást az magyarázza, hogy Greguss, aki nagyon is egynek érezte magát a pesti liberális írókkal, „Pesttől távol, magányosan és elszigetelten élt, és nem tudott rá módot találni, hogy társaságukhoz kapcsolódjék. Vidéki szűkösségén elkeseredve nagyon panaszkodik is a Futár első cikkében a pesti írók céhgőgje ellen. Ezért támadja a legnépszerűbb Petőfit". Elismerjük: attól függetlenül, hogy addig sem élt soha Pesten, lehettek ilyen érzései. Véleményünk szerint azonban Czóbel tetszetős elmélete csak féligmeddig igaz. Annyit készséggel elfogadunk, hogy Greguss súlyosan elmarasztaló, minősíthetetlenül lekezelő, értetlen és érthetetlen kritikájának nem lehettek politikai nézetkülönbségből eredő okai. A megvizsgált 12 versből ugyanis egy sem tartozott az ún. politikai költészet körébe. Abban viszont erősen kételkedünk, hogy a lesújtó kritikában a vidéki ember keserű fájdalma tört volna utat magának a pestiek céhgőgje láttán, s ezért támadt Greguss tehetetlen dühvel elvbarátjára, a „legnépszerűbb költőre", akiről 2 évvel korábban — a reá zúduló értetlen, elmarasztaló kritikák idején — éppen ő írta az egyik legelső, lelkes, ám értőn objektív méltatást. Ez lélektanilag is kizárt. Két ok tűnik csak elfogadhatónak: vagy egy esetleges egyéni sérelem, vagy egy új esztétikai irányelv, amelynek következetes végiggondolása régi ítéletének megváltoztatására késztette; másképp nem érthető, miért szaggatta cafatokra volt eszményképe verseit. Ha valóban a céhgőg fájt volna neki, úgy ennek egy célravezető kemény hangú szatirikus cikkben nyomatékosabban adhatott volna hangot a Szarvason megjelent Futár hasábjain. Igaz, egy oldalvágás erejéig helyet kapott a gondolat Greguss szánalmas pamfletjében (Petőfi Sándor költeményei egy kötetben), amely nagyképű magabiztossággal, a tévedhetetlen ítész fölényével igyekezett lejáratni Petőfit és költészetét. Szónokias érveléssel így támadt rá a vidékieket lekezelő pesti írókra: „Ti, boldogtalan pestiek! Mikor fogjátok már egyszer belátni, hogy nem ti vagytok a világ közepe?, hogy nem ti mozgatjátok a világot, hogy nem ti vagytok Archimedes pontja? Ti Archimedes görögtüze vagytok, mely vízbe mártva ég! Önzés, vakság, érzetlenség, gőg uralkodnak köztetek: hogy meritek magatokat boldogoknak mondani?" A pártoskodás vádja, az tudniillik, hogy Petőfiék „az irodalom országában kárhozatos kizárólagos aristocratia után vágynak", s „sanctuariumaikba" csak azokat fogadják be, akik „nekik hízelegni tudnak", már Szeberényi támadása óta ismert. Sőt, a pozsonyi Hírnök — élén Csató PáudA — már a Vörösmarty —Bajza—Toldy triász ellen is alkalmazta. Gregussnál azonban nem lett, nem lehetett irányító elvvé a gondolat, hiszen a Futárnak ugyanebben a számában még a közeledés gesztusát is kifigurázta. Sajátos helyesírásával — szabályait a 90