Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

hogy ha Gyomára kerül, én is megvizsgálhassam passzusát, és embertelenségét egyébképen megszolgálhassam". Bonyhaynak nagy érdeme, hogy a „cholera által okozott rendkívüli kiadások fedezésére, továbbá a nép nyomorának enyhítésére a helyi értelmiségre és 1 tehetősebb iparosra 2 kereskedőre szorítkozó gyűjtés szép sikerrel zárult, és az önként felajánlott összeg 545 forint 30 krajcárra rúgott. Nagy szerepet játszott abban is, hogy „Körösladány és Mezőberény Helységeknek Földes Asszonya: Báró Or ci Orczy Theresia О Nagysága, báró Wenckheim József özvegye, ezen helységebeli Jobbágyainak a dögletes Cholera pusztítványa által esett szomorú sorsokat megszánván, és kegyes szívére vévén, az aratás táján az életbéli kilenced dézsma eránt tett alku szerint már kötelező írással is a Lakosok által szemül felajánlott Buzabeli dézsmából önként minden Sessiotól (jobbágytelektől) egyegy köböl Búzát kegyelmesen elengedett". Az evangélikus gimnáziumért, amelyben Skolka András nemzetiségi ellentéteket oldó egészséges irányelveit követve, 32 éven át felekezeti hovatartozástól függetlenül, egymást példásan megértve: segítve és támogatva nevelkedett közös honépítő munkára a szlovák, német, délszláv és magyar fiatalság, — sajnos, nem tehetett sokat. Egyrészt mert a statikailag gyengének kikiáltott új épület emeletráépítése értelmetlennek tűnt, másrészt mert a nagy patrónus: Rosenfeld Karolina halála után az új földesúr szívét nehezebben lehetett meglágyítani. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a megkésett ellenajánlat — 150 hold alapítványi föld, 1 szárazmalom, néhány házhely — sem versenyezhetett a Bolzák 1834. január 7-én kelt alapítólevelével, amely 280 hold szántó-, kaszálóés legelőföldet, 25 holdas botanikus kertet, két malomhelyet és belső fundusokat — telkeket — helyzeti kilátásba, ha az egyházmegye a gimnáziumot a Tessedik féle épületbe, Szarvasra helyezi át. A sikertelenség ellenére is tisztelettel és elismeréssel kell adóznunk Bonyhay buzgalma előtt. Nem rajta múlt, hogy kitartó fáradozását nem kísérte szerencse, és Mezőberény nem lett szellemi központ, elveszítvén azt a kulturális intézményt, amely révén pedig megkülönböztetett hírt és rangot szerzett már. A gimnázium ugyanis jól érzékelhető eleven pezsgést hozott a község gazdasági és szellemi életébe, azáltal, hogy mint megértő anya, évről évre szerető szívvel ölelte keblére azt a tanulóifjúságot, amely az ország 17—18 megyéjéből — tehát nemcsak az Alföldről és a Duna-Tisza közéről, hanem Észak-Magyarországról, sőt a Dunántúlról és Dél-Magyarországról is — lelkes örömmel jött falai közé. A ránk maradt visszaemlékezésekről nem lehet egyértelmű bizonyossággal megállapítani, mikor és miként (miért) ment vissza Bonyhay a megyei tisztikarba. Egyesek szerint 1845-ben, mások azt mondják, 1848-ban. Feltétlenül az első dátum a helyes. Úgy tűnik, áldozata lett annak a kiengesztelhetetlen ellentétnek, annak a több évtizedes harcnak, amely a földesúr és a berényi nép között dúlt, s amelyen — be kellett látnia — túl sokat ő sem tudott enyhíteni. Nem vitás, könnyen szerezhetett nehezen felejthető, fájó érzelmi sérüléseket az elszabadult indulattal egymásnak rontó kemény ellenfelek személyeskedéstől sem mentes civakodása során. Joggal tulajdoníthatta hát Jeszenszky is távozását a községben uralkodó áldatlan állapotoknak. 66