Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

A Békés hasábjain megjelent nekrológjában ugyanis ezeket olvashatjuk: „Fájdalom, hogy községe javára irányult minden törekvésénél zsibbasztó hatását volt kénytelen tapasztalni azon áldástalan pörnek, mely a község és a földesuraság között az úri jogok tárgyában évtizedek óta folyt". Majd lentebb még ezeket fűzte hozzá: „Végül is a nép javára irányult akarata és igyekezete meghiúsulván, lelke ideálját porba hullani látván,..., leköszönt jegyzői hivataláról", szorgalmát és tehetségét a megyei pályán érvényesítendő. (Jeszenszky különben ennek a szomorúan lehangoló, végeláthatatlan huzavonának a rovására írta azt a kudarccal felérő félsikert — azt a mérsékelt ajánlatot is, amely „a Wenckheimok alapítványából fenntartott esperességi főgimnázium" elvesztésével járt együtt.) Fentebb idézett állítását erősíti A falu bírája című Bonyhay-elbeszélésnek falugyűlést tárgyaló fejezete is, amelyben ugyan az okos rétvölgyi bírónak: Füvész Miklósnak sikerült meggyőznie a község gazdáit a „nagylelkű földesúrral" kötendő legelőelkülönözési egyezmény előnyeiről. Okos érvelését elfogadva, rájönnek, hogy „a sovány egyezség jobb a kövér pernél", vagyis „nem költséges és sok bajt okozó" hosszú perlekedéssel, mely „azon felül hogy a földesurat és a községet egymás iránt elkedvetleníti", s amellett „bizonytalan kimenetelű" is, hanem a földesúrral való békés egyezséggel jobb megoldani a falu nagy gondjátbaját. A közvetlenül 1843 után írt, de csak 1846-ban publikált kis irományban tehát elcsitul a civakodás zaja, elássák a csatabárdot, s mindenki jól jár. Az optimista megoldást azonban több dolog is indokolja, ezért lehet csak utópia. Egyrészt ez volt politikus; így kívánta a tisztázatlan berényi helyzet, másrészt csak így tudta Bonyhay, az író érvényre juttatni az 1840-ki országgyűlési ifjúság által alapított „népkönyvkiadó egyesület pályázatának a szellemét, amely oktató jellegű könyveket kívánt íratni a hazai írókkal, „melyekből a nép hasznos tanulságokat" szerezhet. Nos, Bonyhay békés megoldást propagáló, irányzatos művében is erős és elszánt ellenzékkel találja szembe magát a „tiszta célzatú" bíró, aki pedig sok üdvös intézkedésével olyan erkölcsi tekintély lett már, hogy a nép szinte vakon bízott benne. Vagy ahogy az elbeszélésben olvashatjuk: „ ... majdnem imádottja lőn falujának". Most azonban a legelőelkülönözéssel „valóságos darázsfészekbe" nyúlt; mérhetetlenül felkavarta a közhangulatot, s vad szenvedélyeket szabadított fel. Többen is nekiestek. Különösen azok, „kik a legelőt sok jószágaikkal, juhaikkal aránytalanul használták, kik a szegényebb sorsú lakos-társaik kárával gazdagodni szerettek". Nyíltan megrágalmazták, „bosszús kifejezésekkel" illették ezek, azt harsogva, hogy az ún. legelőelkülönözéssel összekötött tagosítás terve „csak tőle és a jegyzőtől" eredhetett. Ráfogták, hogy a földesúr megvesztegette és lekenyerezte, és mert eladta magát, „ki kell csapni a bíróságból, úgyis nagyon megtollasodott már őkelme". Az elbeszélés ismeretében nem lehet senki előtt sem kétséges, hogy a színhelyül választott Rétvölgy Mezőberénnyel, az eszményi községi vezető pedig magával Bonyhayval azonos. A nagyközség páratlan fejlődésének érzékeltetésére előhozott motívumok túlnyomó többsége ennek megfelelően szintén berényi eredetű. így a belső egység megbomlását tükröző, szenvedélyes hangú gyűlésnek akartán visszafogott bemutatásához is a helyi sértések és vádaskodások szolgál67