Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Zih Károly A pártok állása címmel, nehezményezve bár az ellenzék két pártra szakadását és Karassiay felléptetését, derűlátóan úgy nyilatkozott: „Táncsicsot mellőzni annyi, mint a hazafiságot, a rendületlen hazaszeretetet büntetni". A több orosházi levelező írását közlő Magyar Újság pedig a következő gondolattal toldotta ezt meg: „Reméljük, hogy sem a renegát (Greguss Ágost), sem a Bach-huszár (Karassiay) nem fog diadalmaskodni a tántoríthatalan hazafi felett". A csata nem egyetlen összecsapáson dőlt el. Az elsőn Karassiay 420 Táncsics 376, a Deák-párti Greguss 238 szavazatot kapott. Minthogy abszolút többséget egyiküknek sem sikerült elérnie, a két legtöbb szavazattal rendelkező között pótválasztásra került sor. Ekkor a balközép párt jelöltjére 487, Táncsicsra 437 választó voksolt. Vagyis a második szavazáson 110 fővel keveseb vett részt. Ezek pártjuk és jelöltjük veresége után elhagyták a választás színhelyét. A rágalomhadjáraton és a hegyen-völgyön lakodalommal összekötött dicstelen lélekvásárláson, illetve a választói jogosultság társadalmi kategóriák szerinti sajnálatos eltolódásán kívül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy 1869-ben még a földes parasztok többsége is Táncsics mögé sorakozott fel, mert benne felszabadulásuk következetes képviselőjét — Kossuth harcostársát — tisztelték. Most, programját közelebbről megismerve és a közvéleményt formáló bölcs tótumfaktumok szájaíze szerint félremagyarázva, radikalizmusától többen is visszariadtak, és ott hagyták a zászlót. Lehet, hogy Kertészék tekintélyt nem tisztelő harca is közrejátszott ebben? Táncsics a sikertelen választás ellenére sem gondolt keserű szívvel az orosháziakra. Érzéseit nem befolyásolta döntő módon a kudarc. Szeretetének okát kutatva, egyet értünk Darvas Jozseßel, aki szerint azért jelentett számára sokat az orosházi nép, mert „bújdosása és raboskodása után közöttük lelte meg először újra a becsületes tett értelmét... az ő lelkesedésük és melléállásuk adta addigi életének igazolását". Nem tévedett akkor sem, amikor így vélekedett képviselői tevékenységéről: „Betegségtől, viszontagságoktól, öregségtől megtörten nem tudott már az a nagyszerű harcos lenni, aki évtizedekkel előbb volt; legalább annyi volt benne a magukba tört öregemberek türelmetlen szeszélyességéből, mint a forradalmi lendületből, — de becsülettel, tiszta szándékkal védte a szegény nép érdekeit, s ezzel maradandó nyomokat hagyott a falubeli parasztok további életében". Persze, szerették az orosháziak is, akik szavából és tetteiből^znom ösztönnel érezték ki az „értük égő tiszta hitet". A paraszti igazság bátor védelmezőjét látták és tisztelték kezdettől fogva benne. A balul sikerült választás éppen ezért nem is vethetett véget Táncsics és az orosháziak meghatóan szoros barátáságának. A Függetlenségi Népkör tagjai tovább is megkülönböztetett figyelemmel kísérték élete folyását, s elsőrendű kötelességüknek tartották, hogy keserves, embertelen sorsán tőlük telhetően enyhítsenek. Szemmel tartották, mikor hová veti a sors; tudtak róla, hol és hogyan él. 1876. november 1-én, amikor B. Molnár Sámuel (Bába Samu) ceglédi tanyájáról Szijj Károly tanító üresen álló belterületi házába költözött családjával, pl. „későn este egy orosházi polgártárs — Berke András — kereste fel", aki velük együtt töltötte — tüzelőjük nem lévén — fűtetlen szobában az éjszakát, gúnyástul fekve a szalmára, minthogy nyoszolyájukat sem ütötték még 347 t