Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Izgalmas és mélyen tanulságos mindaz, amit az ősz író-politikus a választás előzményeiről és lefolyásáról közölt. Megláttatja, mennyit ért az a gróf Andrássy Gyula és hét minisztertársa báró Eötvös József, Horváth Boldizsár, gróf Mikó Imre, Lónyai Menyhért, gróf Festetics György, Gorove István és báró Wenckheim Béla) aláírásával ellátott, körlevéllel is megerősített kormányrendelet, amely a választások tisztaságát védte. De megmutatja azt is, hogy a megyei járási hatóságok vezető tisztségviselői, akiknek rendfenntartó munkáját a választás helyére: Orosházára kirendelt katonaság is segítette, mennyire negligálták főispánjuk: Tomcsányi József pártatlan állásfoglalást követelő előírását, különösen ha tisztviselőtársuk győzelméről volt szó. Táncsics ekként számolt be a szomorú választásról: „ ... elővettek minden olyan módot, melyekkel párthíveimet tőlem eltántoríthatták. Hangosan terjesztették rólam, hogy forradalmat akarok, hogy a földbirtokot akarom felosztani, hogy a vallást akarom felforgatni, hogy a papságot akarom megszüntetni, s mindennek azzal adtak nyomatékot, hogy nagyban készülődtek a választók megvendégelésére; mi közben arról is értesítettek, hogy az ellenpárt a vasút mentén lakó választókat ingyen szállítja a választási központra; értesítettek arról is, hogy a gyulavári választók, kik pedig állítólag kivétel nélkül mindnyájan az én pártomon voltak, nem jöhetnek a választásra, mert községüket súlyos csapások érték, nincs útiköltségük. A község jegyzője: Szilágyi, arra figyelmeztetett, hogy érdemes lenne a derék, szerencsétlen választók útiköltségét födöznöm. Kölcsönvett 100 forintot adtam e célra. Rosszakaróim ezt korteskedésnek, vesztegetésnek mondhatnák, ám legyen véleményük szerint. A választást megelőző nap népgygyűlést kívántam tartani, hogy előtte a gonosz rágalmak ellen, miket ellenem szórtak, erélyesen tiltakozzam, de a szolgabíró Foltini (Justh István főkortese volt 1869-ben! E. L.) nem engedte meg. A választás előtti délután egész tábor volt: ökröt, juhokat, sertéseket sütöttek; szekereken szállították a szép fehér kenyeret; a bornak bősége volt, tehát a kerületből jött választók, kik előbb engem éltettek, a bőség ölén ütöttek tanyát, s élvezték az ingyen lakomát. Én meg is buktam. A gyulavári bíró nekem a 100 forintot sajnálkozva visszaadta, mert úgymond a közsegbeli választókat az ellenpárt szállította be vasúton." Valójában ők döntötték el a kiélezett küzdelmet, minthogy Táncsics mindöszsze 50 szavazattal maradt alul az anyagi és politikai lehetőségeket lelkiismeretfurdalás nélkül kihasználó ellenféllel szemben. Az események ismeretében az is kétségtelen, hogy a gyulavári jegyzőnek, Szilágyinak, aki a keservesen kivívott „győzelem" után a bíróra ruházta át a kényes feladatot: juttassa vissza Táncsicsnak a kapott 100 forintot, az volt a feladata, hogy a feddhetetlen erkölcsűnek ismert Táncsicsot — ajánlata elfogadtatásával — mint vesztegetőt lejárassa. Nehéz feltételezni másként, hogy a kis falu minden Orosházán megjelent választója — különösen Táncsics szokatlan gesztusa után — egy-két nap alatt megtagadja elveit, s jegyzőjüket is félrevezetve, egyszeriben átálljon az ellenfél táborába. A választással kapcsolatos sajtómegnyilvánulások is mindvégig Táncsics győzelmét jósolták: A Hon 1872. jún. 16-i számában például a békésszentandrási 346