Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

köztük Kertész Györgyöt, aki ezzel meg is szűnt Táncsics első számú kortese lenni. Kertész és az általa vezetett népi ellenzék visszaszorítása a helyi és a megyei hatóságok prominens érdeke lett, minthogy Táncsics megválasztása óta a politikailag sokat fejlődő, egységes csoport egyre több jogot vindikált magának a község életében. Nem elégedett meg az evangélikus egyházi vezeték demokratizálásáért és az egyházi adókivetés elvének a módosításáért vívott harccal, a községi közigazgatás tisztaságának az ellenőrzését is saját feladatának érezte. Egyszerre két jegyző ellen — azoknak a provizórium alatti basáskodása és anyagi visszaélései miatt — követelt szigorú vizsgálatot (az egyik jegyzőnek hamarosan távoznia is kellett), majd 945 orosházi lakos aláírásával a főszolgabírót vette célba" a legutóbbi elöljárósági választás" alkalmával tapasztalt manipuláció miatt. Jogorvoslást egyenesen a belügyminisztertől kértek, akinek felszólítására Mikoíay István főszolgabíró sajátos jellegű és hangvételű „igazoló jelentést" terjesztett fel. Mellőzte a dolog „érdemi" részét, s helyette a két népvezér: „a magát népboldogítónak tartó, rajongóként ismert Kertész György és Berke András" emberi tulajdonságaira hivatkozva javasolta: „Utasíttassék a mivel sem indokolható panaszlevél egyszerűen vissza". Ez az érv elég is volt mind a megyei uraknak, mind a miniszternek. Nagyobb súllyal esett latba Kertész harmadik próbálkozása. Ez a „volt zsellérségnek az orosházi földhöz való jogát" firtatta, s a Károlyi család és az orosházi jobbágyok között a 40-es években lefolytatott úrbéri pör aktáinak a kiadatását sürgette. Hosszú időbe telt, míg megtudta: a fontos aktákat a Helytartótanács 1848 januárjában a Károlyi család ügyészének, a Vásárhelyen lakó Horváth Lászlónak adta ki (Ágoston Györgyék tehát nem is láthatták)! A pörhalasztás egyéb rafinált eszközeivel aztán tovább lassították az ügymenetet. Végül Orosháza képviselőtestülete sem állt Kertész oldalára, s arra hivatkozva, hogy a régi pör elévült már. elvetette a beadványt, kijelentvén azonban, hogy az „egyes lakosok törvényes lépéseit nem akadályozza". Kertésznek ez a sokakat érintő vállalkozása saját választójogának az elbírálása szempontjából jóval nagyobb horderejű volt, mint a többiek, mert az orosházi földfoglalók ellen kiküldött rögtönítélő bíróság elnöke 1848-ban éppen az a Karassiay István volt, aki most Táncsics ellenfeleként lépett fel a választáson. A nagy politikai befolyással rendelkező volt alispánnak ennélfogva elsőrendű érdeke fűződött ahhoz, hogy Kertész perújrafelvétele (első kérvénye, melyben az akták kiadását kérte. 1872. márciusában futott be a belügyminiszterhez!) meghiúsuljon. Az öreg Táncsics az erkölcsi-politikai súlyát és befolyását vesztett Kertésztől függetlenül is nyugodt lélekkel nézett a választás elé. „Mikor elmondtam én is — ti. ellenfele után —. mit mondani szükségesnek láttam, az egész nép viharosan éltetett, és szállásomra kísért. Kitűnt, hogy tántoríthatatlanul hozzám tartozik" — állította az Életpályámban. Meg is indult erre azonnal a kormány és a Tisza Kálmán-féle balközép együttes támogatását élvező ellenjelölt: Karassiay István választási gépezete.