Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

A honvédelmi törvény önkényes módosításának — mondjuk így: többször is tapasztalt hitvány kijátszásának árnyékában egy csapásra indokoltnak tűnik a sarkadiak kételye és félelme a közelgő elöljáróság-választás tisztaságát illetően. Tartani lehetett tőle, hogy Bihar megye tisztikara, mint annyiszor, most is túllép hivatalosan megszabott hatáskörén, s minden lehetséges módot és eszközt felhasznál, nehogy valamilyen nehezen kezelhető, népbarát bíró kerüljön a község élére. Könnyen megtehették: a demokratikus választásnak még nem alakultak ki a sajátos formái. A szomszédos Nagyszalontán is régi, becstelen kortesfogásokkal buktatták meg Arany Jánost, a nemzet nagy epikus költőjét, a város büszkeségét Toperczer Ödönnel szemben a júniusi követválasztáson. A sarkadiak jogos kérdésére Táncsics rövid, de félreérthetetlen feleletet adott: a község szabadságát nem korlátozhatja senki, tehát a megye sem. A törvény értelmében még ahhoz sincs joga, hogy a megválasztandó bíró személyére javaslatot tegyen. A Munkások Újságának másik két Békés megyei érdekeltségű munkatársát: Ar gai Jánost és Kenézi Lajost már nem elégítette ki a napi események egysíkú és szűkszavú ismertetése. Többre vágytak. Nevelni akarták az olvasókat — tágítani politikai látókörüket és edzeni öntudatukat. Természetesen az ő cikkeik is tartalmaztak némi helyi vonatkozású elemet, igazi mondandójuk azonban nem rekedt meg a kötegyáni és sarkadi — általában a vidéki — lokális érdekeltségű eseményismertető szintjén és szándékán. Fokozott elvi, politikai érdeklődéssel és szélesebb látókörrel közelítettek témáikhoz:nemcsak a felszín, hanem a mögöttes háttér — a katonai és politikai erővonalak szeszélyes alakulása, az áramlások potenciális ereje és mozgásának a tendenciája, iránya is érdekelte őket. A jelenségek egymásra hatását, az események logikáját is vizsgálták; összefüggéseket kerestek és leltek, bátran következtettek, s hellyel-közzel valós álláspontok, általános érvényű igazságok leszűrésére is vállalkoztak. Nem riadtak vissza a napi politika legizgalmasabb, legégetőbb, legkényesebb kérdéseinek a boncolásától sem, s habár nem minden kérdésben értettek egyet, sőt vérmérsékletüknek megfelelően másként reagáltak a tényekre is,népszeretetben, a kivívott demokratikus jogok védelmezésében és további szélesítésének akarásában, az egységes társadalom elérésének szükségességében, a függetlenség és a minden elnyomástól mentes egyéni és társadalmi szabadság odaadó szolgálatában nem volt soha lényeges különbség köztük. A Táncsics közelében élő és tevékenykedő Ar gai János esetében inkább érthető volt a helyi események ismertetését háttérbe szorító tudatos oktatónevelő szándék. Az orosházi zsellér: Argai Pál lelkes lokálpatrióta tanító-fia ugyanis jó ideje elhagyta már szülőfödjét, s értesüléseit másoktól — elsősorban apjától és kedves ismerősétől: Ágoston Györgytől szerezte. Szoros kapcsolat alakult ki köztük. Tőle szerzett hírt a szeptember eleji csákói legelőfoglalás után lefolyt eseményekről, a földesúr ellenintézkedéseiről és Kiss Mihály nemzetőrkapitány túlkapásairól. Nem kétséges, az ő kérésére és javaslatára írta leleplező, figyelmeztető cikkét is a Munkások Újsága november 7-ei számába Tisztelt orosháziak! címmel. Argai érdekes elemzését Petőfi tettre serkentő, nemzetébresztő nagy versének alapeszméje: „Könnyű bánni külső elleninkkel, ha kivesznek a belső bitangok," 297