Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Jókai körültekintő diplomatikusságara, nagy közéleti tapasztaltsagara és elővigyázatosságára vall, hogy sietett mindjárt jóvátenni és korrigálni a More patrio-Ъап elkövetett, általunk már ismert sajnálatos tévedését. Erre mutat bevezető mondatának az a szokatlan, semmi mással nem indokolható kitétele, amely Orosháza lakosságának „tisztán tősgyökeres magyar" összetételére vonatkozik. A lovagias gesztust feltehetően a nagygyűlés zavartalan lefolyásának a biztosítása érdekében érezte szükségesnek. Talán éppen a várható okvetetlenkedő közbeszólások megelőzése és kivédése céljából, függetlenül a Vasárnapi Újságban 1859 elején közreadott helyreigazító nyilatkozatától. Az ellenpárt ugyanis — jól kiolvasható a cikkből — felkészültebben vonult ki a politikai küzdőtérre, mint a Szabadelvű Párt. Elfoglalta az útszakasz legforgalmasabb csomópontjait, s jól szervezett zajos ellentüntetéseivel elnyomta a gyűlést rendező helyi pártszervezet kisebb csoportjainak a hangját. Szinte egyedül uralta a terepet. A község „tisztán tősgyökeres magyar" jellegére való hivatkozás ezen kívül jól beleillett a beszéd szerkezeti egységébe is. Ügyes hangulati-logikai előkészítője lett a beszámoló egyik leglényegesebb témaegységének: a faji, nemzetiségi kérdés tudatos politikai vizsgálatának. A nagyközönség felfokozott idegállapotára következtethetünk abból is, hogy közvetlenül a fenti bevezető gondolat után arra kérte Jókai a gyűlés résztvevőit: hallgassák meg szavait „azzal a nyugalommal, mellyel a becsületes magyar ember becsületes magyar embert ki szokott hallgatni még akkor is, ha véleményét nem osztja talán." Majd így folytatta: „Tudom, hogy hazánkban többféle pártok vannak, melyek a hazának, a népnek boldogulását különféle utakon hiszik elérhetni. Célja mindannyinak nemes és nagy. A haza, a nép boldogítása. Azért én bizonyára az ellenzéknek semmiféle árnyalatát sem szidalmazni, sem gyanúsítani nem fogom. Ezt nem tettem soha. De igenis saját pártom nézeteit előadni mindenkor volt bátorságom és lesz ezúttal is, nem törődve, vesztek-e abból a népszerűségből, melyet 50 évi küzdelem által szereztem magamnak vagy nem". Jókai tisztában volt adott helyzetével. Világosan érezte: pártjának országos vezető szerepe, illetve orosházi kisebbségi helyzete arra kényszeríti, hogy nagyon ügyesen bánjon a szóval; természetesen a klasszikus szónoki beszéd bevezető formulájával: a hallgatóság jóindulatának a megnyerésével, együttérzésének és együttgondolkozásának a keresésével is. Vagyis öntudatos szavainak úgy kell érzékeltetnie a magabiztosságot, hogy közben ne feledkezzék meg egy percre sem a kötelező udvariasságról — adja meg a mértéktartó tiszteletet, de ne váljék sem hízelkedővé, sem alakoskodóvá, mint általában a legtöbb, sikerre vágyó kortes. Nagyszerűen teljesítette a kettős feladatot. Gyakorlott politikusra valló imponáló okfejtéssel, nagy meggyőző erővel mutatott rá az ellenzéki pártok kedvenc vesszőparipájának: az államadóssság kérdésének reális megközelítési módjára és helyes megítélésére, rávilágítván pártja, a Szabadelvű Párt ellen irányuló támadás ingatag elvi alapjára és a felvett kölcsön elviselhető méreteire. „A tisztelt ellenzék szónokai — kezdte fejtegetését Jókai — leginkább azzal szoktak ellenünk támadást intézni, hogy mi mennyi milliókkal terheltük meg az országot 269