Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

államadósággal, s kiszámítják, hogy az államadósságból minden ma született gyermekre 120 forint esik, de nem gondolják meg azt, hogy ugyanezen államadósságnak fedezete is van. Itt vannak az államnak vasutai, földbirtokai, államdominiumok, fiumei kikötő; itt vannak a lanchidak, pesti épületek, és ép így mondhatnám, hogy minden ma született gyermek egyszersmind vasúti részvényes is lesz, földbirtokos is lesz. És ez ép oly játszás volna a nép könnyen hívőségével, de a mivel én visszaélni nem tudok. Igen, vannak államadósságok; kötöttük, hoztuk azért, hogy beruházzuk az országot, hogy képessé tegyük versenyezni a külországokkal." Elmondta, hogy a felvett összegnek több mint a felét — 320 milliót — „vasutakba fektette" az állam, annak érdekében, hogy az elsők között legyünk, kik a külföldi — elsősorban a német — piacokon mezőgazdasági termelvényeikkel megjelennek. A fennmaradó 280 millió pedig a 12 millió magyar között 12 évre felosztva, évenként és személyenként mindössze 1 forint 50 krajcárt tesz ki. „Ezért mondanak bennünket koldusnak" ellenfeleink, akik figyelmen kívül hagyják, hogy e hitel révén hazánk olyan fegyveres erőt tudott teremteni magának, „mely képes visszatartani a monarchia minden ellenségeit". Amikor az országgyűlés megszavazta a 30 milliós felszerelési költségeket-érvelt tovább az író — egyszeriben „vége lett a háborúval való fenyegetéseknek ... s ez több volt egy győzelmes hadjáratnál". Majd a kiegyezés óta eltelt 20 esztendő egyéb sikereire, a „nemzeti gazdaság, a közgazdálkodás" egyértelmű eredményeire hivatkozott. Elsősorban a lóállomány felfrissítésére és minőségi fejlesztésére, továbbá a lótenyésztés minőségi feltételeinek a javítására. Arra, hogy „egy év alatt 1800 darab apa-tenyészállatot osztott az állam a községeknek". Aztán az elvadult földek termővé tételéért vívott sikeres erőfeszítésről szólott, aminek eredményeként „oly területeken, hol ezelőtt sás, dudva termett, most dús kalászokat lenget a szél." Végül a kapitalizálódó ország örvendetes jelenségeire: az ipari kiállítás kedvező nemzetközi visszhangjára és a „közhitel" hihetetlenül gyors növekedésére (280 millióval több a betétállomány a takarékpénztárakban, mint 12 éve) utalt, hogy mindezekkel nyomatékosan húzza alá hazánk hitelképességét, és bizonyítsa a jól hasznosított hosszú lejáratú kölcsönök nemzetgazdasági jelentőségét. A felsorolt adatok, példák és tapasztalatok összegezése után aztán mégegyszer feltette az elgondolkodtató kérdést, de most már témalezáró csattanós válasznak is szánva, hadd gondolkodjanak a politikai ellenfelek is rajta: „Hát ezért terjeszti rólunk az ellenzék, hogy koldussá lettünk?" Miután igazolta, hogy a felvett hitelnek kellő fedezete van, és hogy a mezőgazdaság és a szépen növekvő-gyarapodó ipar termelésével a fejlettebb nemzetekkel való lépéstartás biztosított — azaz nem koldus az ország —, Jókai a következetesen javuló igazságszolgáltatásra és közigazgatásra hívta fel a gyűlés résztvevőinek a figyelmét, majd az emberi szabadság kérdésének széles alapokra helyezett elemzésébe kezdett. „Évek óta hangoztatják, hogy kevés a szabadság Magyarországon, pedig bizony mondhatom, hogy a magyar nemzet több szabadságot élvez, mint Európa bármely népe, még a franciákat sem kivéve" — szögezte le egyértelműen. Sajnos, nem tudhatjuk, milyen tényekre alapozta erősen vitatható állítását: A Nemzetben leközölt beszéd szövegéből ez nem derül 270