Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

— ha a szerző valóban P. Szathmáry volt — miért nem Erdélyben jelentette meg, ahol ő is, családja is nagyobb ismeretségnek örvendett. Figyelmünk helyes irányba terelődését azért többé-kevésbbé mégiscsak Szinynyeinék. köszönhettük. Hézagpótló kézikönyvében ugyanis még két kortárs y-os Szathmáry Károlyról tett említést. Sajnos, alapvető életrajzi adataik ismertetése nélkül. Az egyiknek A barmokról írt értekezését 1860-ban, Egerben adták ki. Neki művének sajátos témája és megjelenési helye alapján kevés köze lehetett a Békés megyei antológiához. Annál több a másiknak, akit Szinnyei „békési" jelzővel ruházott fel. Ennek nevét, mint az alföldi vasút központi bizottmányának a titkáráét és mint Békés vármegye főjegyzőjéét még levéltárosi korszakomból ismertem. Tudtam róla, hogy 1860-ban választották meg, s hogy az iránta megnyilvánult bizalmat (erről Karácsonyi János kiváló monográfiájában is olvashatunk) az Emlékjegyzetek Békésvármegye életéből az osztrák rendszer alatt — Gyula, 1861 — című művével hálálta meg. Azt azonban, hogy személyéhez valamilyen szépirodalmi tevékenység is fűződött volna, helytörténeti kutatásaink sajnálatos hézagossága folytán, sem én, sem levéltáros barátaim nem tudták. Szinnyei sem tulajdonított neki ilyen fajta munkát. Váratlanul bukkantam rá egyszer a Pallas Lexikont lapozgatva a minden kétséget kizáró és eloszlató hiteles adatra. Abból tudtam meg, hogy igenis volt olyan Szathmári Károly író, aki i-vel írta a nevét. Hódmezővásárhelyen született 1824-ben. Iskoláit Debrecenben végezte, majd a szokásos ügyvédi gyakorlat után Pesten a királyi tábla alkalmazta, mint jegyzőt. 22 éves korában Teleki Domokos fogadta titkárává. így került Kolozsvárra, ahol az Erdélyi Hírmondó számára is küldött be dolgozatokat. Ügyvédi diplomáját az utolsó pozsonyi országgyűlésen szerezte, s ekkor Pesten mint a Kereskedelmi Minisztérium fogalmazója kapott beosztást. Hivatali munkája mellett Kossuth Pesti Hírlapjának, ennek megszűntével pedig a Közlönynek volt a segédszerkesztője. (Neve nem szerepelt a Kókay György szerkesztésében megjelent A magyar sajtó története I. 1705—1848 c. monográfiában -EL.) A szabadságharc kitörése után beállt a honvédseregbe. Világos után Pesten nevelősködött. 1850-ben Az ó-konzervativok és Új-Magyarország címmel röpiratot szerkesztett. 1856. szeptemberében szépirodalmi almanachot adott ki — ez volt a Gyulai Árvízkönyv. Ha Kis Antal és Zsitvay /ózse/jelentéseit összevetjük ezekkel az adatokkal, nem lehet tovább kétséges, ő volt a kérdéses Apafi. Csongrád megyei származása ellenére több okból érdemelhette ki és használhatta is a megkülönböztető „békési" jelzőt. A Békés megyeiek is földijüknek ismerték el. Erre utal a Gyulai Árvízkönyv szerkesztése, továbbá megyei főjegyzői megbízása s vele együtt az a tény, hogy az ő nevéhez kötődött a kor legnagyobb jelentőségű próbálkozása: a már említett Békés megyei vasúti bizottság szervezése és munkájának az irányítása. Mellette szól aztán — erről Szinnyei is beszél —, hogy a nagy kiterje' désű Békés-bánáti helv. hitv. egyházmegye világi tanácsbírójának is megválasztották (hozzátartozott szülővárosa is), s utoljára de nem utolsó sorban, hogy felesége és dobozi illetőségű birtokos nemes származású apósa révén erőteljesebben kötődött Békéshez, mint Hódmezővásárhely révén Csongrádhoz. Az Apafi írói álnév felvételében ugyanakkor fiatalságának szép emléke: Kolozsvár játszhatott közre, ahol közelebbi kapcsolatba került Erdély történelmével és törzsö15