Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

felvilágosodás korszakalkotó pedagógiai regényének, az Emile-пек a szerző (Rousseau) által is legtöbbre taksált és leginkább szeretett fejezetével: A szavojai káplán vallomásaival — Greguss Hitvallomása egy papnak címmel fordította le. Aztán a francia forradalom szellemi vezéralakjának, a „legforradalmibb lelkiismeret"-ként ismert neves morálfilozófusnak: Robespierre-пек Az alkotmányrul vallott nézeteivel, illetve a március 15-e évnapján az ifjúság körében A szabadságrul tartott teoretikus jellegű, nagy elvi igazságot boncolgató beszédével, amelyet Doleschall János polgármester adott ki, az eladott példényokból befolyt összeget „a szarvasi főtanoda könyvtárának" ajánlva fel. Nota bene! Szükség volt a higgadt, a szabadságot elvi síkon fejtegető beszédre. Az iskola hónapok óta lázas sürgés-forgás színtere volt; szökés szökést követett. A tanulóifjúság heves indulatait már közvetlenül a pákozdi csata után sem igen tudták mérsékelni még a legtekintélyesebb előadók sem. (Ballagi, Greguss, Placskó Mihály esperes, Brudkovszky György nemzetőrkapitány stb.) A két felső osztály 1849. tavaszára csaknem teljesen elnéptelenedett. Ezt — mint igazgató — maga Greguss jelentette főhatóságának (1849. május 17.), egyben azt is tudatva, hogy ő már „négy hónap óta nem tanít, egyedüli foglalkozása az igazgatás és a könyvtár rendezése. Néhány hét múlva már neki sem volt maradása" — olvassuk Nádor Jenő dr. művében, A szarvasi ág. hitv. ev. Vajda Péter gimnázium történetében. Gregussnak A szabadságrul „martius tizenötödikének első évnapján az ifjúság előtt" elhangzott ünnepi beszéde a felvilágosodás és Robespierre szellemében fogant. Teljes egészében elvi fejtegetés volt: kerülte a nagy nap eseményeinek ismertetését; nem boncolgatta, mi a különbség az igazságos és az igazságtalan háború között; nem beszélt a honvédő háború erkölcsi szépségéről. Nem ismertette a szabadságharcot megelőző politikai manővereket és praktikákat, nem uszított a Habsburg-ház ellen. Nem adott pontos, adatszerű hadszíntéri jelentéseket, s nem ösztönzött önálló, független állam alakítására. Kizárólag az adott helyzettel számolt — egy hónappal a trónfosztó nyilatkozat előtt. Az általa készített rövid körképben azonban egy-egy apró, de sokat sejtető reflexió erejéig helyet kaptak ezek is. Tisztelgett március tizenötödike emléke előtt, elismervén korszakos történelmi jelentőségét, mellyel „népünk sorsának új irányt, erőnknek új pályát" szabott. Elmondta, hogy bár azóta „365 új nap forgott le, majd kedves, majd kedvetlen események tanúi, de mégis egytől egyig azt bizonyítók, hogy hazánk az európai nemzetek sorában mindig biztosabb, mindig önállóbb léptekkel halad előre". Elismerte, hogy a kitűzött célt még nem értük el — a lelkes örömmel várt szabadság és jólét mind ez ideig nem valósult meg sem a külföld irányában, sem belviszonyainkra nézve. A vér nélküli forradalom eshetősége meghiúsult, sőt március 15-e egy év alatt örömünnepből „gyászünneppé" változott. „Hogyan is örülhetnénk most — óvta hallgatóit a túlzott lelkesedéstől —, midőn polgártársaink nagy része földönfutókká, nagyobb része az önkény vak eszközévé, legnagyobb része pedig rabokká lőn?, hogyan örülhetnénk most, midőn hazánkat nem csak a zsarnokok által megtámadva, de gyávaságunk miatt veszélyeztetve is látjuk?". Tudjuk mindannyian, hogy életünknek és jövőnknek biztosítéka, „egyetlen fő kincsünk" 48 szülötte: a szabadság, és hogy „nélküle boldogok sohasem lehetünk"; mégis azóta minduntalan 128