Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

és Budavár ostroma az 1849-dik év tavaszán című, könnyed megfogalmazású, gyakorlott verselőre valló, 4 ütemű 12-esekben írt névtelen versezet szerzőségét. Feltevése azonban alighanem téves. Ellene mond mind a hosszabb históriás ének stílusa és verselesi technikája, mind a benne közölt adatok gazdag áradása és azok tudatos, célirányos kezelése. Mi félreérthetetlenül Sárosi Gyulában látjuk a szerzőt; a szóban forgó művet pedig az Arany Trombita egyenes folytatásának tartjuk. „A napi események izgalmából fakadó politika" és politizálás, a közelmúlttá váló jelen szenvedélyes lírai újraátélése, a történelmi események keltette boldog öröm melege tüzel soraiból. Azok a specifikumok uralják, amelyek a Habsburg-ház trónfosztásával lezártnak hitt Arany Trombitát jellemzik. Erősít ebben bennünket az a tény, hogy a volt szarvasi diák Sárosi Gyula iff. dr. Neumann Jenő községtörténete szerint 1849. májusában Szarvason is megfordult, hogy „a hazafias áldozásban kitartásra lelkesítsen", sőt „a templomban az Arany Trombita című költeményét el is szavalta". Nagy tömeg előtt. Ez így persze nyilvánvalóan pontatlan — legfeljebb annak legfrissebb, legaktuálisabb „leheletét" olvashatta fel. Ennek egyetlen példányos kézirata kerülhetett a szarvasi nyomdába; ezért nem lett, nem lehetett része a szabadságharc nagy históriás énekének. Itt legfeljebb az a bökkenő, miért nem dicsekedett a kiadó a szerző nevével, hiszen vele a kiadvány kelendőségét nagyon megsokszorozhatta volna. ! Nem tudjuk elhinni Gregussról, hogy a fővárostól és a kormány ideiglenes székhelyétől messze élve, a hadi helyzet alakulásáról,a hadszínterek lélegzéséről és a budavári csata eseménytörténetéből ennyire hiteles képet formálhatott ki magának, mégha „egy ideig a Pesten megjelenő lapok szerkesztőségével, mint országgyűlési tudósító, szorosabb kapcsolatba került is, és ha a kormány Debrecenbe történt távozása után is számolunk — ha adatunk nincs is rá — ezekkel az információs csatornákkal. Ilyen típusú epikus jellegű költői feladatokra Greguss különben sem vállalkozott. Akkor sem, amikor a Békés megyei nemzetőröknek aradi és angyalkúti csatáját örökíthette volna meg a szarvasi önkéntesek élményei és elbeszélései alapján. Azt pedig — verseinek bölcselő hangnemét ismerve — még kevésbé hihetjük el, hogy a különféle forrásokból szerzett adatokat a szubjektív átélés és utánérzés hitető erejével ilyen élővé tudta varázsolni. Sárosi viszont, aki Kossuth bizalmasaként egyenesen a központi hírszerző irodától nyerte értesüléseit, vagyis eredetiben olvashatta az „epikai hitel" szempontjából alapvetően fontos jelentéseket és tudósításokat, s ami még több, személyes beszélgetések útján győződhetett meg a spontán érzelmi reagálásokról, a tényeknek olyan hallatlan bőségével rendelkezett, hogy joggal tételezhetjük fel: nem is írhatta más, csak ő ezt a „Budavár" sikeres visszavételét tárgyaló, Szarvason megjelent históriás éneket, melynek hangvétele szinte mutálás nélküli folytatása az Arany Trombitáénak. A nyomda háziszerzője címet természetesen nem a Magyar Marseillaise és az Edzdalok kiadásával érdemelte ki Greguss. Sokkal inkább egyéb műveivel: a magánélet szelíd boldogságát a családi név tisztaságáért és a haza szolgálatáért feláldozó, korszerű erkölcsi mondanivalójú Cidáel (valószínű, hogy Corneille remekének fordítása a világirodalom minden jelentős drámáját magyarra átültetni akaró gyermekkori álom első és egyetlen próbálkozása volt), továbbá a 127