Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

El a papokkal! Ők bennünket Folyvást bolonddá tartanak, De tettet, mely emberhez illő, Még sohasem mutattanak. Az ám! Javítni más hibáit Puha karszékből nem nehéz; A szentek életét megírni, Biz erre sem kell még nagy ész . . . A rossz hitűt jó hitre vinni, Ezüstöt osztva s hivatalt... A konyhahősnét átkarolni . . . Benyelni ételt és italt . . . Másoknak mocskát mosogatni, Míg ők magok nagy mocskosok . . . Ily exoterikus papokra Csak haragot s gúnyt szórhatok. (Önvéd) Nem isten létét vonta kétségbe ebben a túl nyers megfogalmazású, félkész versben. Nem tagadta meg deista-panteista nézeteit. Csak bőségben élő szolgái iránt viseltetett izzó gyűlölettel. Azok iránt, akik busás hasznot húznak abból, hogy szolgálataik révén a földi hatalmasságok téveszmék és hamis erkölcsi elvek szerint népellenesen kormányoznak. A Beranger-fordítás: A jó isten is efféle tiltakozás a „cifra-törpék: úr királyok és a papok" uralma ellen. Maga az isten is elborzad tőlük. Felháborodottan látja, hogy papjai tobzódnak a földi javakban: Más feketék is híznak ott lenn, Kiknek tömjénje kellemetlen; Böjtté teszik a napokat, Nevemben szórnak átkokat . . . Igaz, hogy szépen szólnak; hajh, Csakhogy nem értem, az a baj. De ha irántok van bennem hitel, Engem, fiúk, az ördög vigyen el, Az ördög engem vigyen el. Greguss a tiszta ész diadalától remélt gyökeres változást. Azt várta, hogy parancsoló szavára a ma még „koronák és keresztek alatt sanyargó" nép öntudatra ébred, és kiszabadítja magát a testi-lelki terror rabságából. Rabbá ugyanis „nem a zsarnokok hatalma" teszi a nemzetet, hanem „a nemzet szolgalelke . . . szűleti a zsarnokot". Ha tehát a nép levetkőzi tévhitét és önmaga ura lesz, azaz „saját eszével", mint „jó vezérrel" él, akkor megvalósul a nagy álom: „Minden 120