Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

A hangoskodó kofaasszonyokat a nép tréfásan „kevés beszédű asszonyoknak" és „csöndes asszonyoknak" is nevezte. A kofafoglalkozás általában öröklődött a családban. Új szedők ritkán maradtak meg a piacon, ezeket „nyelvük végére" vették, és ha azokban volt némi önérzet, inkább felhagytak ezzel a kenyérkeresettel. A kofaszakmához tartozott az is, hogy a kézbe vett baromfi súlyát jól megbecsüljék. Általában pontos súlymeghatározó képességük fejlődött ki, s 5 dkg-os eltéréssel meghatározták a csirke súlyát. A több kg súlyú libát 10—20 dkg-os eltéréssel becsülték meg. Beteg, vagy beteggyanús állatokat kellő ismerettel (élénkség, izmok rugalmasságának hiánya, nagyobb hőmérséklet stb.) az egészségesek közül kiemelték, esetleg olcsóbban átvették. A piacon mindenki ismerte a kofákat, a kötényük alatt, vagy csak a derékon átkötve ott volt a kétrészes kofazseb. Egyik felébe az aprópénzt, másikba pedig a papírpénzt tették. Az államosítás során alakult „BARNEVÁL" eleinte a hagyományos piaci vásárlásokat végezte, fenntartotta a szedőhálózatot, de néhány év múlva a felvásárlást fokozatosan a földművesszövetkezeteknek adta át. így a szedők is a földművesszövetkezet irányítása alá kerültek. A Barneválnak az egyéniekkel megszűnt a közvetlen kapcsolata, viszont az állami gazdaságokkal és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel éppen ez időben alakult ki. b) Kiskereskedők A piaci élet ismert szereplői voltak még a baromfi kiskereskedők is. Ezek közé tartoztak azok, akik saját pénzükön vásároltak, és árujukat a helyi nagykereskedőknek adták el, vagy saját maguk szállították azt Budapestre. Kiskereskedőnek számított az is, aki a pesti bizományos pénzével dolgozott, a megvásárolt baromfit megbízójának Budapestre vitte fel. Egyébként a kofa és a kiskereskedő között nem minden vonatkozásban lehet éles határvonalat húzni. Mindenesetre az elkülönítés fő ismérve az, hogy a kiskereskedő önállóan szállított Budapestre. Tehát valószínűleg nagyobb tőkével, több hitellel, jobb összeköttetéssel rendelkezett mint a kofa. A múlt század végén az Orosházán letelepült ún. „libások" mellett Lichtensteinné Szabó Julcsa néni volt még ismert baromfikereskedő. Legnagyobb üzletét a 80-as években bonyolította le, amikor egy bécsi kereskedő megbízásából egy vagonnyi csirkét vásárolt és azt ő maga kísérte Bécsbe. Hat tagú családjából öten szedők lettek, egy pedig, Nativ Jánosné kereskedői szinten dolgozott. Ennek leánya Gábris Károlyné 1950-ig maradt a szakmában, s amíg dolgozhatott, nagy munkabírásúnak és élelmesnek tartották. Ennek ellenére vagyont nem gyűjtött, mert ő egy pesti közvetítőnek, bizományosnak dolgozott. A bizományos volt az, aki a vidéki kiskereskedőket összehozta a pesti boltossal és mindkettőnek hitelt adott. A bizományos csak a felvásárolandó áru mennyiségéről tájékoztatta, és a pesti áringadozások csak a felvásárló kiskereskedőt érintették. A forgalom 5%-a volt a bizományosé. Ha vesztesége volt a 64