Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

a vállalkozás abbamaradt. Telepéről és tojóházáról a tetszetős kivitelben nyomtatott színes üzleti levélpapírja ad számunkra korhű képet. (7. sz. kép) Szász Károly Gádoros-Újvárosi telepét egy német szakember vezette. Tyúkállományuk elérte az 1.200-at, 3 keltetőgéppel keltettek és széntüzeléses műanyák (a szénkályhának ernyője volt) alatt nevelték a csibéket. Szemenyei Ádám 10—15 ólat számolt meg, amikor egy telepi bemutatón vett részt. Szász Károlyné szerint a vállalkozás jövedelmező lett volna, de baromfikolera miatt a telepet föl kellett számolni. Sajnos, akkoriban a fertőtlenítéseknek és az óvintézkedéseknek nem tulajdonítottak olyan nagy jelentőséget, mint ma. A 20-as és 30-as években a vállalkozó szellemű parasztok közül egyre többen kezdték meg a gépi keltetést, azzal a céllal, hogy minél korábban és minél több csirkéjük legyen. Első gépeik kicsik voltak, csak 100 tojást rakhattak be. A következő években a gépek száma és azok befogadóképessége is emelkedett, s évről-évre javultak a kelési eredmények is. Az 1930-as évek végén az állattartók figyelme a baromfitenyésztés iránt még inkább megnövekedett. Az emberek többet szerettek volna tudni a szakszerű és az intenzív baromfitenyésztésről. Nagyobb eredményekre törekedve, jó segítséget reméltek az Országos Kisállattenyésztő Egyesülettől, ezért 1937­ben megalapították a Kisállattenyésztő Egyesület helyi csoportját. 47 Ugyan­csak a baromfitenyésztési ismeretek megszerzése céljából a fiatalok közül többen a gödöllői baromfitelep téli tanfolyamain vettek részt. Sok tenyésztő még ma is őriz a 30-as, 40-es évekből származó baromfite­nyésztési szakfolyóiratokat. E lapokat olvasták, tanácsaikat hasznosították. Egyes tanyákon még láthatók azok a baromfiólak is, amelyeket a lapban ismer­tetett tervek szerint építettek. A 30-as években a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozók részére egyre több alkalmat adtak a továbbtanulásra. Ezüst- és aranykalászos tanfolya­mokat szerveztek, amelyeken az idősek és a fiatalok egyaránt részt vehettek. Működött ezen kívül az evangélikus egyház támogatásával egy népfőiskola is. Az itt megszerzett elméleti tudást gyakorlati ismeretekkel is bővíthették az un. tanyalátogatásokon, ahol a jó állatállománnyal rendelkező parasztemberek bemutatták állataikat, a takarmányt, az istállókat, valamint a sertés- és barom­fiólakat. A negyvenes évek kezdetéig a baromfikereskedők az ivartalanított kakaso­kért, a kappanokért mindig jó árat fizettek. Orosházán sok parasztasszony értett a kappanozáshozj hiszen az úrbériség idején az uraságnak a konyhai szolgáltatások között kappant is kellett adni. Mindezen felül a kappant csibe­nevelésnél is hasznosították. Más vidékeken pénzért kappanoztak, az orosházi ember jobban számolt és ügyesebb volt, ezért ilyesmiért nem adott ki pénzt. Az orosházi asszonyok kappanozásnál csak egy kést és egy varrótűt használ­tak. Akik könyvből tanultak kappanozni és keresetszerűen ivartalanítottak, azok munkájukhoz több műszert használtak. (8. sz. kép) A leírtak alapján nyomon követhettük egy város, s ehhez hasonlóan az ország baromfitenyésztésének fejlődését. Az elért eredmények azonban a te­nyésztőket nem tehették önelégültté, mert a szomszédos és a távolabbi orszá­gokban is megvolt az előrehaladás. Néhol még nagyobb ütemben, mint ná­19

Next

/
Oldalképek
Tartalom