Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

csúnyák voltak, különösen a vágóké. Bár munka közben tollal próbálták ledörgölni róluk a vért, mégis átivódtak. Hozzájuk ragadt a sok toll és sokszor még az alattuk lévő ruha is véres lett. Ha a vér megszáradt, megkeményedtek. Meleg időben pedig bomlásnak indult rajtuk a vér s ilyenkor büdösek voltak, mint a dög." A 30-as évektől kezdve a zsákkötényeket használat előtt olajos festékkel kétszer bekenték és így nem engedték át a vért. Ma vízhatlan, fehér színű kötényeket kapnak a dolgozók, amelyek nem áznak át és könnyen tisztíthatók. A rakodókat, akik munkájuk során az esős időnek is ki vannak téve, esőköpennyel is ellátják. A kopasztók régi rossz ruháikban dolgoztak. Fejkendőjét mindenki használta és szorosan a fejére kötötte, hogy a tyúktetű ne másszon a haja közé. (73. sz. kép.) Ugyanis száraz kopasztás során a baromfi testéről a tetvek az emberre is átmásztak s mindig fölfelé igyekeztek. Sok tetű a gallér alatt bújt meg, amelyik a nyakra ért, az viszketést okozott, ezért munka közben a kopasztóknál a vakaródzás, a nyak söprése megszokott és beidegzett mozdulat volt. A dörzsöléstől sok asszonynak a nyaka kisebesedett. 1951-től kezdve az üzem mindenkinek fehér köpenyt, mosható kötényt és fehér fejkendőt ad, s azok mosását is a vállalat végzi. Akik vizes helyen dolgoznak, azok számára gumicsizmát biztosítanak. Pecsenyekacsák kopasztásánál — az ornitózis betegség elleni védekezés céljából — a munkások még külön köpenyt is kaptak. A feldolgozási higiénia még jobbá tétele érdekében 1981-ben a vállalat fehér nadrágokat és fapapucsokat is beszerzett dolgozói részére. A hűtőben is saját ruhájukban dolgoztak az emberek. Az állandó hűtősök hoztak magukkal melegebb ruhát, de akiket csak alkalomszerűen, vagonrakodáskor osztottak be a hűtőbe, azok bizony fáztak a vékony ruhájukban. Az államosítás óta a hűtőházi munkások meleg sapkát, vattából készült kabátot, nadrágot, csizmát vagy bakancsot és munkaruhát kapnak. A régi kereskedők üzemeiben a kopasztók egy-egy ún. munkásszobát kaptak, amelyet öltözőnek használtak. Fölszerelése egy-egy asztal, tűzhely, egy-két rövid fateknő a mosakodáshoz, vizes vödör, néhány falifogas és sok szög volt, amelyre a ruhákat akasztották. Bernardinelli telepén 1931-től kezdve a hűtőgépek meleg vizét elvezető csatornánál mosakodtak kint a szabadban. A Dénes és Eisler telepén vízvezetéki vizet kaptak és egy cementvályú fölött tisztálkodtak. A meleg vizet általában a darafőzőből szerezték be, és vödrökben vitték a mosakodáshoz. A vágók, ha volt a csirkéknek főtt meleg dara, akkor abba dugták kezüket és dörzsölték, hogy a rátapadt vér könnyebben lejöjjön. 1943ban a Bernardinelli telepen az öltözők mellé mosdókat építettek s azokat zuhanyozókkal, kéz- és lábmosókkal szerelték föl. 1953-ban ide még kádakat állítottak be, és bevezették a meleg vizet. 1968-ban megépült az új fekete-fehér rendszerű férfi és női öltöző, amelyben az utcai és az üzemi ruhák külön-külön öltözőben helyezhetők el, míg közöttük zuhanyozót és mosdót szereltek föl. Az egykori kopasztók utcai öltözete szegényes volt. Horváth Józsefné emlékezete szerint leánykorában, 1912-ben papucsban jártak az üzembe. Télen nagykendő volt a nyakukon, ez pótolta a nagykabátot. Cipőt csak vasár- és ünnepnap vettek föl. Még a 30-as években is voltak olyan szegény asszonyok, 127