Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)
akik egyetlen ruhájukat használták a munkában és az utcán. Ma az üzemből tisztán, jól öltözötten távoznak a munkások. Az utcán senki sem állapíthatja meg róluk, hogy melyik üzemből jönnek. Régen megismerték a „csirketelepieket". A régi üzemekben gyorsan végeztek a mosakodással s gyalog, csapatosan mentek haza. Ma a mosdóban és az öltözőben több időt töltenek s utána egyenként, vagy kettesével távoznak. Az elmúlt társadalmi rendszer idejében a baromfifeldolgozó üzemek a csúcsidényben sok fiatalt, 13—14 éves gyermekmunkást is foglalkoztattak. Ez a foglalkoztatás nem volt azonos a felnőtteket mellőző, az olcsó munkaerőre spekuláló kizsákmányolással. A szülők az elemi iskola hat osztályát végzett gyerekeiket azért küldték munkába, hogy ne csavarogjanak, hanem ők is némi keresethez jussanak. A hat osztályú elemi iskola után a gyerekek egy része középiskolába ment, másik része szakmát tanult valamelyik iparosnál, a többiek pedig üzemben, vagy paraszti munkában kezdtek dolgozni. Az üzemek tulajdonosai a gyerekek fegyelmezetlenségétől nem tartottak, mert legtöbbjüknek a szülei is az üzemben dolgoztak. Mivel állandóan könnyebb munkát nem kaphattak, azért a kopasztáshoz is beosztották őket (111. sz. kép). A kopasztásért ők is blokkot kaptak, amit a nyakukon lógó blokkos zacskóba gyűjtöttek éppúgy, mint a felnőttek. (112. sz. kép.) A második világháború előtt félóra volt a reggeli és másfél óra az ebédidő. Akik közel laktak a telephez, délben hazamentek ebédelni, míg a többiek szanaszéjjel az üzem területén fogyasztották el a magukkal hozott ennivalójukat. Az öltöző csupa étel-, zsír- és füstszagú volt, mert sokan az öltöző tűzhelyén melegítették ebédjüket. Voltak, akik itt sütötték a szalonnájukat és itt pirították a kenyerüket. Akik a munkásszobában nem fértek el, a garázsban vagy a hizlaldában költötték el ebédjüket. Az államosítás után néhány hét múlva létrehozták az üzemi konyhát. Eleinte a női öltöző tűzhelyen főztek és itt rendezték be az ideglenes ebédlőt is. Az ebédlőben hosszú deszka asztalokat és padokat állítottak be. Minden dolgozó maga hozott tányért és evőeszközt. A munkások közül sokan ebédeltek a konyhán és örültek ennek a vívmánynak. 1950-ben az autójavító műhelyt és a garázs egy részét konyhává és ebédlővé alakították át. Az 50-es évek közepén a növekvő munkáslétszám miatt a konyhát és az ebédlőt kibővítették és korszerűsítették. A hosszú asztalok és padok helyett négyszemélyes asztalokat, valamint székeket szereztek be. A konyhát kettősfalú gőzüstökkel látták el. 1964től kezdve az ebédlőben megszüntették a felszolgálást s helyette a gyorsabb önkiszolgáló rendszert vezették be. A régi vastűzhely helyére villanytűzhelyet állítottak be. Naponta 300—500 fő részére főztek, de a csúcsidényben volt olyan nap, amikor 1030 fő részére készítettek ebédet. 1979-ben a konyha új épületbe költözött, mert a régi helyére az új hűtőházat tervezték építeni. A konyha és az ebédlő épülete korszerű és a mai higiéniai előírásoknak mindenben megfelel. (113. sz. kép.) Naponta 550—650-en igényelnek ebédet. Az ebédlő előterében kapott helyet az üzemi büfé, ahol tejet, konzervet, felvágottat, süteményt, üdítőitalt és feketekávét lehet vásárolni. Az államosítás után a Magyar Nők Demokratikus Szervezetének (MNDSZ) üzemi csoportja szükségesnek tartotta bölcsőde létesítését is. Eleinte ehhez 128
