Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

13. A baromfi-feldolgozó üzemek szociális ellátottsága Amikor a múlt század 80-as éveiben az üzemszerű baromfifeldolgozást megkezdték, a munkatermekre vonatkozó egészségügyi előírások még nagyon keveset követeltek meg. Parasztházakból átalakított, földes kamrákban és folyosókon kopasztottak. Az első világháborút megelőző években már mutatkozott némi előrelépés, mert a kopasztó termeket kitéglázták. A 20-as években az előírások megkövetelték ugyan a termek és a falak aljának betonozását, de egyes üzemekben a kövér baromfit egy félig nyitott, színszerű épületben vágták és kopasztottak. (62. sz. kép.) A munkatermek sötétek voltak, a kicsi ablakokon kevés fény jutott be. (61. sz. kép.) Különösen kevés fényt kaptak a Fortuna-telepen a hűtőház alatti alagsori termek. Az 1940-es évek elején épült feldolgozók munkatermeit már nagy felületű ablakokkal látták el. A falak betonozott részét sem hagyták szürkén, hanem fehér mosható festékkel vonták be. Az utóbbi három évtizedben épített, vagy átalakított munkatermek, továbbá a berendezések és eszközök nemcsak a hazai, de a külföldi higiéniai előírásoknak is megfelelnek. Az államosításig a munkatermek fűtetlenek voltak s a hideg helyiségek csak az emberek és a baromfiak testétől melegedtek föl. Késő ősszel és télen a kopasztó asszonyok padjait reggelre belepte a dér, ilyenkor sokat fáztak. Kopasztáskor az első tollat maguk alá rakosgatták, majd a lábukat is tollal takarták be, hogy ne fázzanak. Napközben a toll annyira felszaporodott, hogy szinte féllábszárig tollban jártak, ezért a szaporodó tollat a pad alá rugdosták. (73. sz. kép.) 1950-től kezdve kályha, forrázókád és páraelszívó berendezés melegítette a munkatermet, majd 1955-ben ide is bevezették a központi fűtést. A vágásra hozott állatok ürüléke, valamint a belezessél együttjáró kellemetlen szag a régi alacsony kopasztó termeket megtöltötte, azért ott mindig rossz, ' sűrű volt а levegő. Egyébként a műszak utáni takarítás sem volt tökéletes, hiszen naponta más-más, soron következő bödönmosók takarították a termeket. A munkaidő után, fizetés nélkül jó munkát senkitől sem lehetett elvárni. A forrázókád és a kopasztógép beállítása után is volt még tennivaló. A baromfi testéről levert nedves és meleg toll kellemetlen szagot árasztott, ezért ventillátorokat szereltek be s a gépeket fallal választották el a kopasztóterem többi részétől. A pecsenyekacsa-kopasztóban az előbbi megoldáson kívül porelszívó berendezést is beállítottak, hogy az a munkaterem levegőjét megtisztítsa és az ott dolgozó munkásokat az ornitózis fertőzéstől megvédje. Feltehetően e berendezésnek köszönhető, hogy az orosházi üzemben a pecsenyekacsáról az emberre is átterjedő ornitózisos megbetegedés — ellentétben a többi baromfifeldolgozó üzemmel — nem fordult elő. Az államosítás előtti üzemekben munkaruhát és védőruhát nem kaptak a munkások, saját ruhájukban dolgoztak, még a zsákkötényt is otthonról hozták, melyet kopott zsákokból varrtak össze. (110. sz. kép.) Egy idős vágó a következőket mondta a kötényekről: „Ezek a zsákból készült kötények nagyon 126