Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

pasztógép rövid gumiujjakkal ellátott hengerei ezekről is leverték a tollat. A csirke eddig a szakaszig fejével lefelé csüngött. Itt most megfordították s a nyaka került a horogra és a szabaddá lett lábai jutottak egy melegvizes tartályba. A combok alsó részén maradt tollakat ezután még egy utókopasztógép, a bokázógép verte le, majd a gépsor utolsó tagja a láb pikkelyes részét távolította el. A vékony, fonálszerű tollakat fotocellás, gázlánggal működő, úgynevezett pörzsölőgép égette le. Vákuumos elszívó berendezéssel megoldották a baromfi gépi belezését is. (31. sz. kép) A combokon és a szárnyakon megmaradt tollak leszedéséhez már 6—8 asszony is elegendő volt, akiket nem is kopasztóknak, hanem utántisztitóknak neveztek. Az ötvenes évek végén a baromfinak ölben való kopasztása megszűnt. Az utántisztítók a pálya mellett állva és ülve is végezhették munkájukat. Az újítási lendület során a régi egyszerű padokon is változtattak. Sokáig használatban voltak a kétpolcos padok, amelyek alsó polcára a kopasztásra váró, míg a tetejére a már megtisztított csirkét tették (76. sz. kép). Ennek elszállítása a kopasztóktól az osztályozó teremig is több újításon ment át. 1950-ben a megkopasztott és belezett baromfit eleinte kézben, később háromkerekű kiskocsival vitték az osztályozó terembe. Majd éveken át működött az a szállító szalag, amely a kopasztó közepén haladt keresztül s a csirkét a szomszédos osztályozó helyiségbe szállította. Végül a felsőpályát az osztályozó teremig hosszabbították meg és ott a baromfit a horogról levették. 1960-ban a kopasztótermet kettéválasztották. Az egyik részében voltak a zajos kopasztógépek, továbbá a kellemetlen szagot és gőzt árasztó forrázókádak, a másik részében pedig a munkások, akik most már egészségesebb körülmények között dolgozhattak. A liba és kacsa kopasztása egy külön teremben történt, ennek gépesítése a felsőpálya és a gőzölőkád megépítésével kezdődött. Utána is szinte minden évben történt valami ésszerűsítés, újítás, munkakönnyítés. így meghosszabbították a felsőpályát, szárnytépő gépeket és fejkopasztó hengereket állítottak be. A gőzölőkádon átjutott libát a felsőpálya egy nagyológépen, majd egy nyakkopasztó gépen vitte keresztül. Ezután a dörzsölőgépekkel a testtollak nagyrészét leverték s ami még rajta maradt, azt a szalag mellett álló utántisztítók tépték le. Az apró pihetollakat és a szőrszerű tollacskákat palackos butángázzal kézi lángszóróval pörzsölték le. A keletkezett hamut egy gumikorbácsos nagyológéppel és vízsugárral távolították el a bőrről. Ha a kopasztás minősége megfelelt, akkor a libát a horogról leakasztották s lábait egy mosó és tisztítógépen vezették keresztül. Majd kinyomták a hegyit, szárnyait a hátára csavarták, a lábait gumigyűrűvel összehúzták és az előhűtőbe vitték. 1972-től a libák feldolgozása az előző technológiától abban tér el, hogy most a liba is a szállítóketrecekből közvetlenül a vágó vonalra kerül. A tollat forró vízzel lazítják. Egy roto-matic és egy forgótárcsás (hosszú és rövid gumiujjakkal felszerelt) kopasztógéppel szedik le a tollak nagy részét. A kézi utántisztítás után a zsigerelő pályára akasztják át úgy, hogy ettől kezdve a nyakánál fogva lóg. A lábakat levágják és tisztítják. A nyakbőrt átvágják és a nyelőcsövet eltávolítják. A vizes előhűtőn is keresztül viszik, majd a polcos kocsikon a levegős előhűtőbe tolják s 14—16 órai hűtés után bontják. 99