A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)
Szabó Ferenc: A békéscsabai szegényparasztság önkormányzati és érdekvédelmi küzdelmei 1860–1868 között
hoz, 22 mintegy az 1846-ban megalakított 200 tagú „örökváltsági testület" jogutódjaként, annak pótlására. 1856-ban 32 tagra egészítették ki a testületet a közlegelő végleges felosztása körüli viták rendezésére. Ez a szerv mindig összhangban volt a kinevezett elöljárókkal, együttesen védelmezte a vagyonosabb parasztság érdekeit — a volt zsellérekkel szemben is, az államhatalommal szemben is. 23 A „politikai" ügyektől való „tartózkodás" egyedül az országos, a birodalmi politikára vonatkozott. Mindez az örökváltsági szerződéssel teremtett, sajátos jogviszonyok talaján jöhetett létre Békéscsabán. Az örökváltsági testület és az elöljáróság összefonódását a városi vagyon és jövedelem, valamint a váltság révén a lakosság közös tulajdonát jelentő jogok, bevételek, vagyonok áttekinthetetlen egybekapcsolódása követte. Az érdekképviseletből kizárt zsellérek — köztük a hatvanas évek mozgalmaiban vezető szerepet játszó Zsibrita János — más panaszokkal együtt ezt is eredménytelenül tették szóvá 1855-ben a megyefőnöknél. 24 A vezetést kisajátító békéscsabai csoport tudatosan tartotta fenn az összefonódást. Az 1850 előtti mezővárosi jogállásról lemondva, ragaszkodott a községi státuszhoz is. Amikor 1859 tavaszán a megyefőnök meg akarta valósítani Csabán az ún. rendezett tanácsot, azaz a városi igazgatást, az elöljáróság mindent megtett a terv ellen. 25 Az ügy hátterében a szűk vezető klikk iránti gyanú húzódott meg: Már a császári megyefőnök is megsokallta az örökváltság végrehajtásának leple alatt folytatott üzelmeket. 1859 áprilisában közölte az elöljárósággal, hogy nem látja tisztán az örökváltsági pénztár állását. 26 A gyanúba vett vezető csoport, hogy a lakosság és a felsőbb hatóságok előtt tisztára mossa magát, elrendelte az örökváltsági számadás 1847-ig visszamenő összeállítását, kinyomtatását és terjesztését. 27 Ez meg is történt 1860 nyarán, de csak az 1847—1850 közötti évekre vonatkozólag. 28 Ugyancsak 1859 novemberében az elöljáróság ülése amiatt tiltakozott, hogy a megyefőnök saját közegeivel vizsgáltassa meg az örökváltsági pénztár kezelését. Arra hivatkoztak, hogy az örökváltsági pénztárnak semmi köze a községi vagyonhoz, mert a „közbirtokú lakosság magántulajdonához tartozik". 29 1860 márciusában — a fentiekkel ellentétben — mégis kimondták, hogy a különválasztás és a külön kezelés szükséges. 30 A megyefőnök továbbra sem hagyta annyiban a dolgot: a közösen birtokolt vagyont és a jogokat a politikai község, azaz az egész lakosság tulajdonának tekintette. 31 A vita lezárását az 1860. évi ún. októberi diploma kiadását követő események lehetetlenné tették. Az osztrák közigazgatás megyei szervei széthullottak, csak az adóhivatalok maradtak meg. Az októberi diploma idejére a békéscsabai parasztság belső rétegeződése az örökváltsági szerződés megkötéséhez képest jelentősen módosult. A szűk vezető csoportnak egyre nagyobb tömeg lett az ellenzéke a város ügyeiben is. 1847 őszén a zsellér és szolga családfők száma 1942 volt. 1849/50-ben 2307, 1859-ben pedig 2948 nincstelen vagy párholdas családfőt mutatott ki az adóösszeírás. 1863-ban, a súlyos alföldi aszály idején hat-nyolcezer keresőképes férfi volt a zsellérek között. 32 A kétkezi munka után élők, töredékföldesek aránya lényegesen gyorsabban nőtt Békéscsabán az abszolutizmus korában, mint a város lakossága. Ez a tömeg a napi megélhetésért küzdött elsősorban. A megélhetés 285
