A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

Szabó Ferenc: A békéscsabai szegényparasztság önkormányzati és érdekvédelmi küzdelmei 1860–1868 között

legbiztosabbnak látszó alapja a föld volt. Az agrárproletárok és szegény parasztok mozgalmai az önkormányzatban való megfelelő résztvétel révén az őket megillető föld megszerzését kívánták elérni. A vázolt gazdasági és társadalmi viszonyokat átható feszültségek jelentik a hatvanas évek békéscsabai népmozgalmainak, szegényparaszti törekvéseinek mozgatórugóit, állandóan érvényesülő okait. A mozgalmak nyílt kibontakozásához a Habsburgok önkényuralmának válságára, az elégedetlenség szélesebbé válására volt szükség. Az 1860—61. évi politikai események, az 1863. évi aszály csapásaival járó tömeges létbizonytalanság ilyen körülményeket teremtettek. Az agrárszegénység mozgalmai az önkényuralom válsága idején (1860—1861) Az 1860. október 20-án kiadott császári rendelettel megadott „alkotmányosság" a megyék újjászervezését, Békés megyében a középnemesi vezetés visszaállítását jelentette. Érre 1860. december 10-én került sor, a 48-as törvények alapján. Az ideiglenes megyei bizottságba 52 tagot hívtak be Békéscsabáról, többnyire a szerepvivő középnemesek, papok, ügyvédek, tisztviselők, kereskedők közül.

33 A vagyonos parasztság nem kapott arányos képviseletet, a zsellérek pedig egyáltalán nem. A megyei vezetés egyik fő feladatát éppen a sorozatosan kirobbant földkövetelések, az erőszakkal lezárt úrbéri pörök újrafelvételét kívánó mozgalmak visszaszorítása jelentette.

34 Békéscsabán már az októberi diploma kiadásának legelső hírére elbizonytalanodott az addigi elöljáróság. Már október végén lemondott Nagy Antal bíró, két esküdt és három más tisztségviselő.

35 November 17-én kimondta feloszlását az örökváltsági választmány, az ügyeket a megalakuló új képviselőtestületre ruházta.

36 Mivel azonban a megyegyűlés kimondta, hogy a 48-as törvények szellemében Békéscsabának (Szarvassal, Gyulával és Békéssel együtt) ún. rendezett tanácsú városként kell megalakítania az önkormányzatot,

37 a szűk körű korábbi vezető csoport megijedt. Tudta, hogy a szabad választás lebonyolításával elveszti addigi pozícióit, a zsellérek tömege ellene szavaz. Ennek a bizonytalanságnak a következménye volt a csabai alkotmányos önkormányzat megalakításának nagy késése. A helyi hatalom körülhatárolt és korlátozott birtoklásáról volt ugyan szó, de ez a hatalom jelentős érdekvédelemre adott lehetőséget. 1860 december végén az összehívott lakosok előtt szlovák és magyar nyelven ismertették a városi és a községi jogállás közötti különbséget, majd szavazásra került sor: A jelenlévő 1132 szavazójogosultból 296 tartotta helyesnek a rendezett tanácsú várossá alakulást. A döntést minden bizonnyal a magasabb városi adótól való félelem diktálta. 1861. január 30-án az „alkotmányos" szolgabíró közreműködésével a várost irányító csoport furfangos módon megalakított egy 130 tagú testületet. Ezzel kész tények elé akarta állítani az egybehívott népet. A mesterkedés céljának felismerése indította el a szegényparasztok és földmunkások szervezett fellépését. Két nap alatt olyan erős ellenzéki légkört teremtettek Csabán, hogy február 2-án a 130 tagból csak tizenöten mertek az eskütételre, azaz a testületi tagság elfogadására vállalkozni. Ez a 15 személy és a megyei 286