Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)
gattuk. A rövid beköszöntőben az áll, hogy a könyv a szülővárossal kapcsolatos kutatások forrásjellegű gyűjteménye, és elsődleges célja a lakóhely alaposabb megismertetése. Továbbá: szeretnénk hinni, hogy e tapogatózó kísérletezést, kedvező fogadtatás esetén, további kiadványok követik. Már a tanulmányok szerzőinek felsorolása és a tartalomjegyzék is ígéret arra, hogy az olvasó legmagasabb igényeit is ki fogja elégíteni. A tizenegy szerző bő jegyzetanyaggal ellátott tanulmányán kívül, néhány néprajzi szöveggel igyekeztem változatosabbá tenni a kötetet. A könyv viszonylag bőven illusztrált: 16 fényképfelvétel, 16 tábla-rajz, 6 szövegközti ábra valamint kimutatások és kottaoldalak teszik a mondanivalót szemléletesebbé. Kérésemre a sokszorosító üzem grafikusa az orosházi szálánvarrott párnavégek motívumait felhasználva megtervezte a címlapot és az üres féloldalakat záródíszekkel töltötte ki. Ezáltal egyedi színezete lett könyvünknek. Jó iskola volt az első tanulmánykötetünk kiadása: elkezdtem a szerkesztést megtanulni. A kötet tartalma jó, díszítése szép, s csak nagysokára vettük észre, hogy bizony a papírja nagyon rossz : vastag, sárga színű és könnyen hasad. De még így is örültünk neki. Miután a szerzők tiszteletdíjat nem kaptak, elláttam őket tiszteletpéldányokkal. A terjesztését is megtanultam, mert szívügyemnek tekintettem. A terjesztést a múzeum barátainál kezdtem el. Az ismerőseinkről sem feledkeztem meg. Természetesen a múzeumlátogatóknak is igyekeztem eladni kiadványunkat. Emlékkönyvünk könyvárusi forgalomba nem került, ennek ellenére a készletünk rohamosan apadt, és rövid idő alatt teljesen elfogyott. Az első kiadványunk sikere arra sarkallt, hogy egy újabb kötetet adjunk ki. Tapasztalataim alapján ezt igyekeztem még jobban megszervezni, megszerkeszteni. Először is anyagi támogatás után néztem. Az orosházi Városi Tanácsot tájékoztattam, hogy a Múzeum Baráti Köre az 1918-as forradalom 40 éves évfordulójára ismét szeretne egy tanulmányokból álló kötetet kiadni. Abban központi helyet foglalna el az 1918/1919-es évekről szóló tanulmány. Ismertettem a II. kiadványunk tanulmányainak jegyzékét is. Megjegyeztem, hogy kiadása szerencsésen találkozna a megyei Viharsarki Hónapok ünnepségével. Ezt a kötet összeállításánál figyelembe vettük. Méltóvá igyekezünk tenni nemes feladataira, a kiadásához szeretnénk kérni 1000 forint támogatást, amelyet a kutatómunka feltételeinek biztosítására fordítunk. Solymár István osztályvezető és Dajbukát Gergely üzemvezetővel való tárgyalás után úgy láttam, hogy kirajzolódott II. tanulmánykötetünk megjelenésének reális lehetősége, ezért 239/1957. szám alatt egy terjedelmes beadvánnyal fordultam a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Osztálya Propaganda Csoportjához. Feltártam, hogy az orosházi múzeum milyen terheket tud magára vállalni: a gépelést fizeti, a megadott oldalméretben, kéthasábos formában, kiolvasott sorokkal. Elkészítteti a kötet összes grafikai munkáit. Magára vállalja a fényképfelvételek költségeit, de azokat nem tudja sokszorosítani. Rögzítettem azokat a költségeket, 87