Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)
mi kis iskolai gyűjteményünk. Mint a magyar népi kultúra megszállottja, iskolámban csak magyar népi motívumokat rajzoltunk, csak Bartók és Kodály által gyűjtött népdalokat énekeltünk, s a lányok csak magyar népi motívumokat hímeztek. A gyerekeknek csak népmesét meséltem. Az osztatlan iskolában egy tanító tanította az összes tanulókat, mégpedig 5 csoportban. Az iskolában 40—50 növendékem volt. Miután közvetlenül csak egy-két csoporttal foglalkozhattam, a másik három csoportnak munkát kellett adnom. A csendes foglalkozás kiaknázása érdekében saját szakállamra bevezettem a „Mindenes füzet"-et. Sehol a világon nem használták. Ez egy vastag, finomabb papírú kockás füzet volt. Iskolánkat a világ közepének képzelve, fokozatosan, közösen felfedeztük a körülöttünk lévő világot. Ennek a kutatómunkának vázlatai is ide kerültek. A gyerekek a táblán lévő vázlatokat is abba másolták, de ebbe fogalmaztak is. Megtanítottam őket arra is, hogy azt, amit tőlem hallanak, le is tudják rajzolni. Csendes foglalkozásul sokszor rajzfeladatokat adtam nekik. De a papírhajtogatásokat is e kedves füzetükbe ragasztották bele. Szóval, igazán mindenes füzet volt. 1941-ben ismét léptem egyet előre: jó munkám jutalmául a falunkszéli Pesti úti iskolába kerültem. A tanítási módszerem a közel 5 évig tartó tanyai tanításkodásom alatt teljesen kialakult, ezt fejlesztettem itt tovább. Ott is egy kis iskolai múzeumot hoztunk létre. Szintén bevezettem a „Mindenes füzet" használatát. Itt is minden tanulóm kezén egy kis remekmű kerekedett ki. Az órák közti szünetekben pedig a fiúk lovaztak, s a lányok népi játékokat játszottak. A Pesti úti iskolában tanítva az egész Orosháza tanuló ifjúságát beszerveztem babonák és népi játékok gyűjtésére. Az 1940-es években Mády Zoltán budapesti gimnáziumi tanár — a gróf Teleki Pál által szervezett Táj- és Népkutató Intézet egyik vezetője — egy ideig az orosházi gimnáziumban tanított, mert a felesége orosházi születésű volt. A nagycsaládú tanár itt könnyebben vészelte át az akkori nehéz időket. Történetesen két lányát tanítottam. Egyszer kezébe akadt lányainak „Mindenes füzete". Megkérdezte tőlem, tudom-e, hogy teljesen táj- és népkutató szellemben tanítok. Most hallom ezt a szót először — mondtam. Megmutatta Végh József: „Táj- és népkutatás a középiskolában" című könyvét. Mády Zoltán megkért arra, hogy én meg azt írjam meg, hogyan kell a népiskolában táj- és népkutató szellemben tanítani. Azonban a hamarosan kitört II. világháború megakadályozott abban, hogy tervünk valóra váljon. — 1942 vagy 1943 tavaszán elmondta nekem a Tanár Űr, hogy a nyáron Ugocsa megyében a Táj- és Népkutató Intézet gyűjtői 3 hetes gyűjtést végeznek, szívesen vennék, ha arra én is elmennék. Nekem tetszett a gondolat, mert kezdtem mind komolyabban foglalkozni néprajzi gyűjtéssel. Érlelődött bennem az az elhatározás, hogy a szeretett tanítói pályámat elhagyom, és életemet a néprajzi kutatásnak, a múzeumügy szolgálatának szentelem. 1942 vagy 1943 nyarán az Ugocsa megyei Nagyszőlősön a Táj- és Népkutató Intézet 20—25 gyűjtőjével egyhetes tanfolyamon vettem részt. K. 14
