Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)
vánja az egyházépítés nagy munkája. Itt nincs szó a latinról, mint alapvető fontosságú nyelvi-tudományos követelményről. Ha pedig ennyit vártak a paptól, akkor az iskolamesterrel szemben sem lehetett szigorúbb követelményszintet felállítani. Bátran leszögezhetjük azt is, hogy vidékünkön — máshol sem — még az alsó fokú oktatás sem tudott gondolkodást meghatározó tényezővé válni. Annak ellenére, hogy Luther világosan megmondta : az iskolák márcsak azért is szükségesek, mert az igaz kereszténység, de a gyakorlati élet, sőt az istennek tetsző emberi magatartás is nagyobb műveltséget, magasabb iskolázottságot, fokozott pallérozottságot követel. Más szóval : az iskola elsősorban felekezeti célokat szolgált : ütőképes harci fegyver volt a sokszor késhegyig menő hitviták ideológiai harcában, méghozzá olyan korban, amelyben a gazdasági-politikai érdek az emberek figyelmét már a humanizmus kora óta egyre jobban az égről a földre, a vallásos témákról a világiakra, az internacionális latinról a nemzeti nyelvekre irányította. Tisztán kell látnunk azt is, hogy ez az iskola sem adhatott sok támogatást a paraszti és kézműves ifjak szakmai felkészítéséhez. Az ezekhez szükséges nélkülözhetetlen tudást az iskolától függetlenül, a hagyományok és a szakmai fogások átörökítésével sajátították el, tehát munka közben ismerték meg a természetet, az időj aras, a csillagrendszer tudományát, továbbá a földművelés és az egyes iparágak űzéséhez való készséget és tudásanyagot. A kor vezető emberei is egyházi érdeket szolgáló intézményként kezelték az iskolát. Szépen igazolja ezt Szegedi Kis István és békési iskolájának sorsa. A nagyhírű reformátor egész élete izgalmakkal, félelmekkel volt tele a Tiszántúlon. Csanádról Fráter György, Temesvárról Losonczi István távolította el társaival együtt, Békésről a Nagy kampónak gúnyolt, gátlástalan Áldana Bernát űzte el, aki értesülvén arról, hogy Szegedi ott telepedett le családjával, vakbuzgóságában rátört, feldúlta lakását, tönkre tette 200 kötetes könyvtárát (egyesek ezt a Fráter György megbízásából kegyetlenkedő Perusics Gáspárnak tulajdonították, aki ezen kívül „agyba-főve verte, félholtra taposta" az akkori csanádi papot), s vasra verve, megbilincselve hurcoltatta börtönbe gyulai zsoldosaival, ahonnan az egyik őr — talán régebben tanítványa volt — segítségével tudott csak kiszabadulni. Éjnek idején ment át a Körös túlsó partjára, s mindaddig a nádasban rejtőzött, amíg Áldana el nem hagyta a vidéket. Szomorú békési élménye is csak erősítette elhatározásában : itt kell hagynia ezt a hajdan kedves, de gyötrelmessé vált vidéket. Gyulán mindig szeretettel emlékeztek reá. 1561-ben a várkapitány Kerecsényi, értesülve arról, hogy az új pécsi bég több hívével együtt elfogatta, mert nem vittek ajándékot neki, s a börtönben hónapokon át kegyetlenkedtek vele, nyilvános könyörgést tartatott érte. Békési utódai : Literati Túri Lukács és az iskoladráma-író Szegedi Lőrinc az ő szellemében irányították tovább is az iskolát. Utóbbinak Teophania (isteni megjelenés) című műve az első magyar drámai próbálkozás volt az 1562-ben 32 '
