Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

ber munkája, aki iskolai tanulmányai és nagy személyes sikerei ellenére is hű maradt a néphez. Megőrizte plebejus kötődését és népi látását. A kiváló hittudós és zsoltárszerző Szegedi Kis István protestáns hitre térése előtt 20 évesen volt tanulója a gyulai városi iskolának. Később — buzgalma és rátermettsége elismeréseként — a „kisebb gyermekek tanítója" lett. Szerethette a várost, s úgy tűnik, az is őt, hiszen 1545-ben újra itt találjuk, mármint a luteránussá lett Gyula lelkészét és iskolamesterét. Közben megjárta Krakkót és Wittenberg egyetemét, ahonnan mint a megigazult hit papja, doktori címmel tért haza. A protestáns egyháztörténet úgy tartja számon, mint Melanchton legkiválóbb magyar tanítványát. Zaklatott peregrinus sorsra kárhoztatta az élet. Alig több mint negyedszázad alatt tizenkét község parókiáján fordult meg. Mennie, menekülnie kellett állandóan üldözői: a törökök és a katolikusok elől, annak ellenére, hogy maga volt a megtestesült szeretet. Következetes patriotizmusa, a felismert igazság melletti bátor kiállása azonban minduntalan bajba sodorta. Többnyire a hódoltsági területen működött, egyszerre ellátva a papi és az iskolamesteri hivatás feladatait. Mint költő, a zsoltár- és a jeremiádköltészetben alkotott maradandót. Az egyéni érzés közösségi erejűvé vált lantján ; verseiben csodálatos egységet alkotott a nemzetivel a vallásos érzés: a „magyar siralom" és az Istenbe vetett hit. Erős patriótasága minduntalan áttörte a vallásos költészet biblikus motívumkincsét. Hazafias érzéseinek nem tudott határt szabni, nem tudott parancsolni a versíró-versszerkesztő fegyelem. Nem kis dolog ez, amikor az énekszerzés szinte hivatalos kötelessége volt a prédikátoroknak, s ennek eredményeként jóval nagyobb jelentőséget kapott a zsoltárokban a tudomány, a hitelemzés, az egzegézis, mint a költői ihlet. Az ő énekeiben a magyar nép sóhaja, a három részre szakadt ország állapotán való aggódás és kesergés jelentette a vezérdallamot. Más szóval: a parttalanul áradó honfibánat. Jeremiádját: ,,A magyaroknak siralmas éneke a tatár rablásairól''-t, amelyet ma többen elsősorban Klaniczay Tibor—Horváth János szerint nem elégséges indokkal — Szegedi Gergely művének tartanak (az akrosztikonból csak Szegedi olvasható ki), különösen erős patriotizmus és példamutató népszeretet jellemzi. Fokozatosan mélyülő-súlyosodé képeiből az ellenség iránti gyűlölet tüze árad. Komor hangulat, a tehetetlenség érzésének tompa fájdalma, kínzó vigasztalhatatlanság, keserű panasz és féltő aggódás lép szoros egységre itt, és tör utat a szívhez. Igazi költő tudatja benne reális hangvétellel, fejlett megjelenítő készséggel a kor még kellően ki nem munkált nyelvén nehéz gondjait. Tömör stílussal, egyszerű, mégis egyéni ízlést láttató költői eszközökkel előadott mondandója döbbenetes hatást kelt. A szerző — bármelyikük volt is — elementáris erővel tudat a Gyula vára ellen irányuló, 1566-os török hadjáratot támogató, portyázó tatár sereg Tokaj környéki kegyetlenségéről, a rabságba hurcolt férfiak, nők, gyermekek tragikus kiszolgáltatottságáról, szánalmas sorsáról. Például így: 24