Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Legismertebb művei e nemben a következők voltak : Széki Teleki Sándor gr., Bárótzi Sándor, Dugonics András, Baróti Szabó Dávid, Schedius Lajos és Rhedey Lajos képe. A Csokonaiét — bár a költő említi Czetter nevét egy Kazinczyhoz írt levelében, mint akire bécsi barátai rá akarnák bízni a metszést — nem ő készítette el. Vályi András is vele csináltatta meg művéhez : Magyar Országnak Leírása-hoz József főherceg és Széchényi Ferenc gróf portréját, sőt ő metszette I. Ferenc arcképét is. Czetter rézmetszői tevékenysége — Pataky felsorolása szerint — nem volt töretlen. Vannak évek (1791, 1795, 1799—1803, 1807—1809), melyekből egyetlen mű sem maradt ránk. Ámbár bizonyára folyamatosan dolgozott ekkor is, nagy számbeli kiesésre mégsem szabad gondolnunk. „A rézmetszés nagyon fáradságos, hosszadalmas munka" — panaszolta egyik levelében. „A művészi munkát nem lehet túlzásig folytatni, . . . , veszélyeztetik az ember szemevilágát, ami pótolhatatlan". Ez kétségtelenül így igaz, mint ahogy az is, hogy a császárváros korabeli világítási technikája és lehetőségei sem nyújthattak elegendő fényt az esti, méginkább az éjszakai munkákhoz. Nincsenek adataink rá, vajon volt-e, megfordult-e anyja halála után is Orosházán. Rokoni kapcsolatai megszűntek; a gyermekkor hangulatát idéző paplakba mások költöztek. Szana Tamásnak Czetter Békés megyei „rendes lakásáról" beszélő adata pedig feltehetően elírás, sajtóhiba volt. Bécsben élt, ott is nősült meg 1800-ban. (Elképzelhetetlen, hogy feleségéről és majdan gyermekeiről ne készített volna képet.) Itt, távol a szellemi és művészeti központtól, nem tudott volna megélni a rézmetszés tudományából. 1807-ben Sándor cár meghívására Oroszországba ment. Életművének kutatói eddig nem tudtak fényt deríteni kitelepülése körülményeire. Mi több észszerű, megvizsgálásra érdemes verziót látunk erre vonatkozóan kézzelfoghatónak. Az orosz—magyar gazdasági-kulturális-politikai kapcsolatok a XVIII. század folyamán nagyon felerősödtek. Eleinte a tokaji bor tette ismertté és népszerűvé az oroszok körében a magyarságot és a magyar nevet. Ezzel kedveskedett Rákóczi is diplomáciai partnerének, Nagy Péter cárnak. Varadi Sternberg Jánosnak, az ungvári (uzsgorodi) egyetem magyar professzorának 1974-ben a Gondolat és a Kárpáti könyvkiadó által közösen megjelentetett Utak, találkozások, emberek című kötete például ilyen reflexiót idéz a XIX. század közepéről: ,,Ki ne ismerné a magyar bort! — lelkendezik egy orosz folyóirat tudósítója. Nálunk, Oroszhonban a XVIII. században a magyar bor nagyon kedvelt volt. Az öregemberek most is megfiatalodnak, fellelkesülnek, ha szóba kerül a tokaji. Ez a borok királya — mondogatják —, az arany ; a nap sugaraitól keletkező, a gerezdekben megsűrűsödött arany". A magyar szőlőkultúra meghonosítását, az első magyar szőlőoltványok behozatalát valójában 1711-től — a Rákóczi szabadságharc bukásának évétől —• számítja az orosz gazdaságtudomány. Utána még sokáig állt az érdeklődés 85