Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Péró pedig kérvén reménkedik vala, Kérvén a Krisztusnak kínszenvedésiért. Ama drágalátos szép piros vériért : ,,Csak ne kínozzatok, — elégséges immár!" Vadak-, madaraknak ajánlom testemet. Az Krisztus kezében én bűnös lelkemet. Kinek mit vétettem : nékem megbocsásson — Lelkemnek peniglen Isten irgalmazzon!" Ugy már, hogy az nagy kin ugy elbágyasztotta. Hogy már semmi csontját egészben nem birta . Halálos útjában communicál vala : Hogy élő Istennel megbékélne vala. Péró Péter fiam, szerelmes gyermekem, Te hozzád is mostan végbucsumat nyújtom ! Mint édes atyátok oktatótok voltam : De magam peniglen tanulni nem tudtam ! Azért Péter fiam, te ugy cselekedjél: Ha valahová mégy, mástul tanácsot kérj, Magad akarat játul sohuvá ne menjél — Hogy veszedelemre utánam se essél ! Péró Juliánná, szerelmes leányom, Tehozzád is mostan végbucsumat nyújtom; Mint édes atyátok oktatótok voltam, — Te rác vallásodbul ki ne tántorodjál! — Már én halálomon most ne irtózzatok! . . . Most éles bárdokkal testem darabolják, Kezeim lábaim darabokra hordják, — Ottan büdös pondrók testem széjjelrágják! De ha szemtanúként ott volt Tokody kapitány a budai Szent György téren felállított vesztőhelyen, akkor miért nem említi egyetlen szóval sem a többi vezető : Szilassy, Sebestyén, Pásztor, Matula, Berta, Szabó és Szántó kivégzését, hiszen halálukkal még erőteljesebben, még hatásosabban tudhatott volna izgatni nemcsak a szervezetlen felkelés, hanem az árulónak bélyegzett fővezér ellen is ? Attól tartott, hogy a tömegmészárlás túlságosan ártott volna a drákói 50