Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

hátára, kezébe vette a pasa díszes fegyverét, s vidám lélekkel kurjantott oda: „Nocsak siess, beste lelke, azzal a mankóval, mert nem lesz mivel hazamenned. Én bizony itt hagylak, elmegyek elmondani, ahogy kívántad is, hogy jó török emberek is vannak." Azzal belevágott a ló vékonyába, s meg sem állt a sarkadi palánkig. Az őrség katonái nagy ámulattal hallgatták végig Csavarga corpus delictikkel is megerősített történetét. Csak barátját: Bakót nem hagyta nyugodni a

; vére. Elhatározta, túltesz Csavargán. Egy váratlan dolog aztán a kezére játszott. Ahogy egyszer ott ólálkodott a pasa házának nyitott ablaka körül, hallja ám, hogy keservesen sír a gyerek. Hiába ringatja kezében a dajka. Nosza, Bakónak sem kellett több. Azt ajánlotta, ringassa nagyobb ívben, úgy bizonyosan megnyugszik. Egy pillanat múlva aztán már az ő kezében volt a gyerek, s uccu neki, vesd el magad, futásnak eredt vele. Meg sem állt a Körösig. Ott érték utói az üldöző katonák. Látva, hogy hiábavaló minden további erőfeszítése, letette a gyereket a víz partjára, ő pedig egy felfordított ladik alá rejtőzött. A pasa nagyon megörült megtalált gyermekének, s katonáinak az elillant Bakó kézrekerítését adta parancsba, míg ő karjában gyermekével leült a csónakra, s mélyen elaludt. Azalatt, amíg az üldözők dolguk végezetlenül visszatértek, az eleven fantáziájú Bakó sem tétlenkedett. Hogy történetét igazolni tudhassa, ügyesen leoldotta a basa mindkét csizmájáról az aranysarkantyút. Volt is nagy hüledezés a sarkadiak táborában, amikor felmutatta. A basa csak a várban vette észre, hogy megszégyenítették. Jó idő múlva aztán visszakapta kedves sarkantyúit, de előbb a nótárius kérésére pecsétes írással kellett igazolnia, hogy Bakó nagyobb zsivány még Csavargónál is. Közismert a gyulai Cseke bíró esete is. Ez a rekkenő melegben szomját oltó pasát a saját buzogányával ütötte agyon. Tette elkövetése után egész Szalontáig menekült, minthogy a sarkadiak — félve a megtorlástól — nem fogadták be. Jöttek is a törökök azon nyomban. A bátor szalontaiak azonban mindaddig feltartóztatták a kapu előtt őket, míg seregük fel nem készült a kirohanásra. A nem várt veszélyt észlelve, a törökök hanyatt-homlok menekülni kezdtek. Csak Gyula alatt érték utói őket a szalontaiak, akik az azóta Törökzugnalk elkeresztelt határrészen megsemmisítő győzelmet arattak fölöttük. Mindegyik történetünket ismerteti Dankó Imre is Opuscula etnographica с kötetében. Különös módon még betyárdal is szól a gyulai pasáról. A Magyar Népköltési Gyűjtemény XVI. kötetében található dalban egy szalontai betyár fenyegeti meg hetyke, kihívó hangon : Megizenem a gyulai basának, Hagyjon bíkít szalontai betyárnak, Mert ha nem hagy bíkít neki, csuhaj, megbánja! Szakállostul, bajuszostul enyim lesz a pofája. 39