Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

hogy ennek ellenére sem vonzott új tanulókat Szarvasra. Az utolsó békeévben — 1847/48-ban is — 132 maradt mindössze a létszám. Rendszerező teoretikus elme volt, aki azonban, talán költői hajlamai miatt is, mindig közérthető nyelven, világos stílussal igyekezett megfogalmazni gondolatait. Nem használta feleslegesen, tüntető tudományoskodással a szaknyelv terminus technikusait — sajátosan idegen hangulatú szakkifejezéseit. Ezt mutatja az 1849-ben Pesten megjelent A szépészet alapvonalai is, amelyben az „első rendszeres magyar széptant" — esztétikát tisztelhetjük. A német esztétikatudomány nagy képviselőinek (Leibniz, Wolff, Baumgarten, Kant, Hegel és a magát tréfásan a „hegelizmus utolsó mohikánjának" nevező Erdmann — ő volt Greguss hallei tanára) szellemi-szemléleti hatását tükröző dicséretes vállalkozás, ahogy Szontágh Gusztáv, a Kisfaludy Társaság felkért bírálója kifejtette, ebben a témakörben valóban az első önálló hazai munka volt, minthogy „e tudományt eredeti dolgozatban csak Purgstaller vázlatos összeállításában, mint philosophiai kézikönyv egyik részét birtuk". Nagy és úttörő feladatra vállalkozott vele. Szerencsére, volt benne kellő eredetiség is ahhoz, hogy műve „ne gépi compillatio (összeollózott mű), hanem tanulmányaiból öngondolkodólag eredeti" alkotás legyen. Rendkívüli adottságai (a szülői környezet, apja szakmai vizsgálódásai természetes elemmé tette számára az esztétikai közeget) ellenére is nagy adag „fiatal professzori merészség" kellett hozzá, hogy megírásába belevágjon. Alapvetése azonban jónak és tartósnak bizonyult, úgyannyira, hogy később nyugodtan ráépíthette eszményítő esztétikájának teljes rendszerét. Nos, ennek a tárgyilagosan elemző, kimondottan elméleti vizsgálódásnak is egyik legszebb vonása a világos, közérthető stílus volt. Örömmel szögezte le Szontágh: Greguss „értelmezése érthetőbb és világosabb sok német professzor értelmezésénél"; ez pedig a magyar tudományos nyelv korabeli fejletlenségét ismerve, nagy szó. Nem lehet célunk e helyen, hogy a mű tudományos rendszerezését bemutassuk ós méltassuk. Sokkal célravezetőbbnek tartjuk, ha — mind a szerző, mind a kor esztétikai látásmódjának igazolására — csak azokat a megállapításokat ismertetjük, amelyeket Greguss egy-két (nem túl sok) magyar irodalmi-művészeti kérdésben tett, okkal remélve, hogy tanítási óráin is hasonlóan ítélt róluk. A Bánk bánról például így vélekedett : „Ezen ki nem tisztított arany olyan mű, hol ugyan a belső lényeg pótolja a külső pongyolaságot s darabosságot, melynek élvezetében azonban a kavicsos külalak olyannyira gátol, hogy valódi szépségét csak közvetve s hosszas kellemetlen kutatás után bírjuk felfogni". Csokonairól szólván, a következőket szögezte le: „ . . .a magyar irodalomban sokáig divatozott a képzelgés szélsősége, üres, szépen hangzó szavak, levegőben s fellegekbeni úszkálás, csapongás voltak napirenden, Csokonai, különben eddig az egyetlen lantos magyar költő, kit lángelmének mondhatni, a mindennapi valóság szélsőségébe esett. Valóban remek költőt, ki ezen szélsőségek mindkettejétől ment, még nem bírunk. Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty csak néhány műben remekek; 234