Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

ka szellemi csöndjét, kimozdította tunya nyugalmából az emberi agyat, számvetésre, gondolkodásra, régi elveik felülvizsgálására késztette az embereket. Lelkes liberálisok és akadékoskodó konzervatívok vitáztak heves indulattal eszméi fölött. Végül arra kényszerült, hogy az ellentétes nézőpontok egységesí ése érdekében újra leszögezze eredeti célkitűzéseit, ismertesse álláspontját, alapállását, szót emelvén az előadások magyar nyelvűsége és felekezeti érdekek fölé emelkedő össztársadalmi jellege mellett, s tiltakozzék a reá szórt megbélyegző vád: az istentelenség vádja ellen. „Illőnek találtam, hogy az esperességi (vagyis nemcsak szarvasi érdekeltségű) főiskolában, mellynek kizárólagos nyelve a magyar", az iskola nyelvén adassék erkölcsi oktatás, „minden valláskülönbség nélkül" összegyűlt közönség előtt. (Emlékezzünk: vallási szempontból a Bolza család adománylevele sem tett a tanulók között különbséget !) „És íme, az eszme valósult, az ige megtestesült: tartom szónoklataimat és ti kor- és célszerűeknek tartjátok őket. De van, és még többen is lesznek, kiknek azok nem tetszenek. Azt mondják én Krisztus ellen szólok. Ez buta ráfogás. Az én istenem nem a vak indulatok és szenvedélyek haragos istene ugyan (minőt a többség ismer), de az ész és természet istene, ki a világot alkotá, s az ember fejébe észt azért ada, hogy vizsgálódjék vele". Jól érezte; hamarosan többen is támadták. Az Evangélikus Országos Levéltár Székács levelei között például ilyen jelzésre bukkanunk: „Móric (értsd: Bloch) tudta, hogy néhány pap nagy ellensége volt Vajdának.". Méginkább megerősít véleményünkben Vajda 1844. október 19-én kelt levele (közölfce Sólyom Jenő az Irodalomtörténeti Közlemények 1971. 3. számában), amelyben „igazolnia" kellett magát bizonyos helyi rágalmak ellen. Sajnos, csak az ő válaszából tudunk következtetni Székács kérdéseire és kétségtelenül jóindulatú, segítő szándékára. Levélváltásuk megelőzte a Helytartótanács fegyelmi vizsgálatot elrendelő felhívásának postázását. Legalábbis az egyházkerület még nem kötelezte az egyházmegyét a vizsgálat lefolytatására. Vajda levele részletes ismertetést igényel. Bátor hangvételű önjellemzés ez — nemcsak őszinte baráti érzésével, hanem tárgyilagosságával és elvi tudatosságának nyílt megvallásával is hat. Következetes érvelése kerüli az ellentétek felesleges kiélezését, de azért bűntudatot se mímel, hogy általa püspöke jóindulatú támogatását esdekelje: „Tettetést soha nem ösmertem, és nem is fogok. Elvem volt és lesz : dolgozva megkeresni a mindennapit, és becsületesnek lenni ; a többit a sorsra bízom, és némiképen — kálvinista vagyok (az eleve elrendelés híve?). Nevetem a nagyon gazdagodni akarókat, szeretek becsültetni, de enbecsülésemre legtöbbet adok, a meggyőződésemet ingadatlanul követem, annyira, hogyha azt megsérteném, nem lenne jó napom s jó éjszakám. De mind ezen érzéseimmel nem csapok lármát". Voltak talán, kiknek a körülötte folyó „zajgás", Vajda sokak szeretetétől táplált növekvő híre és tekintélye, esetleg szokatlanul mély nemzeti öntudata fájt ? Vagy az olyan típusú elvhűsóg, amely nemcsak hogy tudomásul veszi 223