Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

mások ellentétes véleményét, hanem számol is vele, ós eszmetisztító vitákkal, észokokkal kívánja kibékíteni és egymáshoz közelíteni az eltérő álláspontokat ? Az ólombotos választások időszakában eléggé ismeretlen magatartásforma volt ez, ennélfogva félre is magyarázhatták. ,,Lelkemen uralkodni nem lehet — szögezte le öntudatosan —, kivévén fölvilágosítás és okokkali meggyőzés által. És hányszor történik, hogy mi előadjuk az okokat, ... s más ellenkezőleg ítél belőlök, s mi mégsem lehetünk bírák felette, ha ő hu magához. Az én vallási meggyőződésem vége egy a tiéddel : én látom istent és a halhatatlan lelket, és van szigorú erkölcsi világom . . ., hogy a további fejtegetésben nem egyezem meg veled talán és némelyekkel, arrul nem tehetek". A deista és panteista Vajda természettel azonosított istene és istenhite persze alapjaiban is más volt, más kellett hogy legyen, mint a Székácsé, a kinyilatkoztatás tényén nyugvó pozitív vallás képviselőjéé. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a „hitvallását" nyíltan hirdető Vajda vallási kérdésekben mindjárt türelmetlen is legyen. Élénken tiltakozott az effajta feltételezés ellen: „Csodálom, hogy türelmetlenséget tehetél föl felőlem, és mások meggyőződésének nem tiszteletét . . . Különben, ha a pozitív vallásokat a bölcselettel hasonlítjuk össze, rendesen amazok a türelmetlenek, ez egyszerűen okoskodik, — ha győz, jól van, ha pedig legyőzetik, megadja magát, és mégis nyer. Én legalább egészen ez állásponton vagyok: nem szólok mást, mint amit egész lelkembül állíthatok, s mivel tanítható vagyok, mihelyt ellenkezőrül győzetem meg, annak hódolok. Most, hogy a reformátorok közül legközelebb járok Socinushoz véleményemben, arrul én úgy nem tehetek, mint te". A szentháromság-tagadó Socinus elveivel rokon szemlélet Vajda radikális racionalizmusát tükrözi. Mit jelent ez ? Azt, hogy a reformációt és az egyházat ő is az örök fejlődés szimbólumának és megtestesülésének szerette volna látni, akár a Krisztus imádásának szükségességét elfogadó Socinus és a „non adoramus" (a „nem imádni") elvet képviselő, Socinusnál is radikálisabb Dávid Ferenc. A szellemi szabadság szószólójaként ismerték gyermekkora óta; legszebb tanszéki beszédei is a szabadság lelkes himnuszai voltak. Belőlük ugyanúgy sugárzott az osztályuralmat megdönteni, a kizsákmányolás minden formáját megszüntetni vágyó politikai akarat, mint ahogy Dávidéi racionalista elvei mögött is ezek a „veszélyes" társadalompolitikai kérdések munkáltak, jóllehet az indulat nélkül vitázó nagy reformátor kizárólag vallási-ideológiai elveinek a védelmére használta a maga „lelki fegyvereit". Székács becsületes nyíltsággal tájékoztatta Vajdát a személyét ért támadásokról, egyszerre tudatva vele a szarvasiak rosszindulatú rágalmait ós a Helytartótanács szigorú ellenőrzésre és jelentéstételre kötelező parancsát. így volt helyes és szép; szorosan összefüggött a kettő. Az eddig elmondottakon kívül még három kisszerű dolgot róttak fel Vajda állítólagos bűnéül a szarvasiak. Az egyik jólértesült — nem Pecz, ő még ekkor nem ólt Szarvason — hitoktatásának káros következményeiről beszélt. Könnyű 224