Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

tattá meg az ásatag birtokgazdálkodási rendszert. A jobbágyság felszabadítása ennélfogva félmegoldás volt csak: megállt a jogi egyenlőség deklarálásánál. A kormány még a hazaáruló főurak birtokainak a szétosztására sem hozott határozatot. A Békés és Tolna megyei lázongások a törvény gyengeségének beszédes bizonyságtevői lettek. Ezt tették nyomatékosabbá a nemzetiségek követelései. A körükben kezdeményezett földosztó mozgalom jótékony hatására aztán az év vége felé már a kormány haladó gondolkadású tagjai is pótolni kívánták a hiányosságokat, érzékenyen reagálva a honvédelem akut érdekeire. Jó lett volna persze, ha a felkelők figyelme kezdettől fogva a harcra összpontosul, s nem hagyják ott a csatateret, mint pl. a „hadi dicsőséget különösebben nem áhítozó" orosháziak, akik azért ugrottak haza egy napra a táborból, hogy ,,az otthoniakkal egy fél délelőtt elvégezzék azt, amit a kormánytól hiába kértek: visszavegyék az uraságtól a csákói pusztát". De lehetne tovább sorolni a felemás törvény káros hatását, utalva a békési sikertelen próbálkozás után kialakult helyzetre, amikor is a ,,rosszlelkű bujtogatok" ijesztő rémhíreinek hatására egyre több helyen hiúsult meg a toborzás, vagy Darvas Józsefnek arra a Karácsonyi Jánostól kölcsönzött megállapítására, amely szerint 1848. december 14-én az új aradi vár védői talán éppen azért mértek súlyos vereséget az ostromló honvédseregre, mert a Lehel-huszárok nem voltak a helyükön. Nekik ugyanis „Bogyó kormánybiztos intézkedésére az orosházi statáriális tárgj^aláson kellett asszisztálniuk". Sárositól, a Kossuth-^o\\t\kd>, lelkiismeretes hírmagyarázójától természetesen nem lehetett elvárni, hogy a kormány határozataival szembeszegülve, ellentétes nézeteket propagáljon. A fokozatos engedmények elvén állt Ő is, és csak az események döbbenetes hatása alatt vette észre, hogy a „volt úrbéresek, szegődményesek jogos követeléseit" nem lehet elintézni a régi világrend szokványos „szentenciáival". A feudalizmus teljes felszámolását követeli az élet. Erre azonban már csak az ötödik lehelet megírása után döbbent rá, holott abban is világosan kifejtette már, hogy a Habsburg-ház a feudális uralom megtestesítője; a feudális birtokpolitikára alapozta hatalmát, s azt védi könyörtelen makacssággal a felvilágosult polgári liberalizmus erői ellenében. Minden fronton. Felhasználta az oszd meg és uralkodj ! —elvre alapozó, álnokul megtévesztő, erkölcstelen propagandát, úgy kommentálva a király által kényszerből szentesített törvényeket, mintha azokat „Bécsből parancsolták" volna rá az urakra. Gonosz módon arra számítottak, hogy a nép, amelynek a „szeme káprázik az áldozat fényétől", és a „gerince fázik az új szabadságtól" könnyen félrevezethető. Nehezen hisz a saját szemének, és kételkedik a reális igazságban, hiszen évszázados tapasztalata azt erősíti : az úr nem hajlandó önként lemondani előjogairól és „jószágairól". Sárosi bátran szembeszáll a nép- és magyarságellenes Habsburg-erőknek ezzel a fondorlatos áligazságával. Megláttatja az események hazug magyarázatának valódi eredőit, a királyi ház tudato168