Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

kenő nélkül. A latin klasszikusok és Berzsenyi igézetében élő ifjúság biztosabban kezelte az időmértékes alakzatokat, mint a hangsúlyost, ,,mivel bennök épen úgy kijelölhették a vers- és lábnemeket, mint Horatiusb&n". Ez a Székácstól kölcsönzött megállapítás magától értetődően érvényes volt Sárosira, sőt eleinte még Szakáivá.- is, kik Berzsenyit, a „dicső dicsőültet . . . fellengős ódákkal dicsőítették" az Eperjesi Magyar Társaság gyászünnepélyén 1836-ban is. A hamar népszerűvé lett mezőberényi iskola, amelyet Tessedik „gazdasági és ipariskolájának" fáradhatatlan igazgatója: Skolka András, az ev. esperesség első tanítóegyesületének elnöke szervezett meg 1802-ben, sohasem szűkölködött kiemelkedő tehetségekben. Itt tanult a „nemzet papja", az orosházi származású Székács József s vele 1848 kormánybiztosa: Boczkó Dániel, aztán Békéscsaba messze vidéken ismert nagy orvosa: Réthy (Schlotterbeck) Pál, öccsével a környék első nyomdászával, Lipóttal, továbbá a 2 kötetes szlovák— magyar, magyar—szlovák szótárt szerkesztő Jancsovics István szarvasi lelkész és testvére : Pál — a későbbi alispán —-, de ide járt Szakái Lajos meg az akadémikus Haán Lajos, ki elévülhetetlen érdemeket szerzett Békés megye történelmi múltjának kutatásában és feldolgozásában, sőt itt nevelkedett a magyar realista festészet egyik nagy alakja, Petőfi rokona és barátja, a mezőberényi származású Orlai Pétries Soma is. Volt hát kivel vetélkednie! A főként búzát és kukoricát termelő, mezőgazdaságilag fejlett Mezőberényre — ahol Skolka András rektorsága idején, 1806-ban 22 malom őrölte a gabonát — ,>egy szélmalom, a többit lovak hajtják" —, azért esett az esperesség választása, mivel benne három nyelvű lakosság élt. így a tanulók természetes közegben gyakorolhatták az evangélikus egyházi élet szempontjából fontos magyar, szlovák és német nyelvet. Mint fő elvet, ezt erősítette fel a bányai egyházkerület szuperintendensének „több nyelven írott, klasszikái szépségű körlevele" is, amellyel az új iskolát a nagyközönség szíves pártfogásába ajánlotta. Magukénak vallották a szerb egyházak is, nem lévén még saját iskolájuk. A karlócai (karloviozi) patriarcha anyagilag is támogatta. Ahogy Benka Gyula közli iskolatörténetében, évi 20 forinttal járult hozzá a fenntartás költségeihez, „tekintettel a mezőberényi főgimnáziumot látogató délvidéki szerb tanulóságra". Az anyakönyvben csakugyan sok délszláv tanuló neve szerepelt. Többek között a három Stratimirovits fiúé: Demetriusé, Ignatiusé (apja: Simeon) és Istváné (apja Joannes), akik 17—19 évesen 1829—1831 között látogatták a gimnázium felső osztályait. Kétségkívül mindhárman az iskola nagy barátja és pártfogója, a tekintélyes karlócai érsek-patriarcha rokonságához tartoztak. A magyar—szerb kulturális kapcsolatok kiépítésén fáradozó Stratimirovits érsek nevét az irodalomtörténet számon tartja ma is. A dúsgazdag Rudnai Nikolits családnál 5 évig nevelősködő Székács József érdeklődését ugyanis ő 147