Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)
Persze, az iskolai kötelességét híven teljesítő Molitorisz is megkövetelte a jó latin tudást. A szarvasi gimnázium nagykönyvtárában őrzött, logikus szerkesztésű Sintaxis latina Pars I. (Szarvasiensis 1847) с tankönyve, amelyen kívül még német nyelvtant, geográfiai kézikönyvet is írt, sőt számtani példatárt is szerkesztett —• mindegyik megtalálható a könyvtárban —, ékesen bizonyítja, nem akart lemaradni a katolikus paptanárok e téren elért kimagasló eredményei mögött. Sziklay László említi A magyar szlavisztika gyermekkorából című tanulmányában (megjelent a Szegedi Pedagógiai Főiskola évkönyve I. Szeged, 1958), hogy Molitorisz sugallatára a legkiválóbb diákok még arra is kísérletet tettek, hogy latinra fordítsák a kortárs magyar költészet egyik-másik ismert alkotását. így fordította le Sárosi is Berzsenyi több ódáját és Csokonai A lélek halhatatlansága című versét, amellyel tanára nagy elismerését érdemelte ki. Ennek a sajátos pedagógiai eljárásnak (élő nyelven írt modern verseknek holt nyelvű tolmácsolása) abban rejlett a szomorú időszerűsége, hogy általa a nyelvújítással és a felvilágosodással új lendületet nyert magyar költészet iránt érdeklődést lehetett ébreszteni a tanulókban. A szűkös tantervi és tantárgyi lehetőségek erre amúgy nem biztosítottak kellő időt és lehetőséget. Sárosi Mezőberényben — erre vall Berzsenyi időmértékes verseinek a fordítása is — a klasszikus verselés gyakorlati alkalmazásában szerzett nagyobb jártasságot. Nem meglepő ez. Irodalmunkban ekkor került csak ,,a regényes a klasszikus fölé, elhagydogálván a dagályt és erzeigest, melyben fulladozott". Ha meg a Zalán futása és vele az eredetmondákra épülő, honfoglalást megéneklő eposzok nagy divatjára gondolunk, szinte természetes is, hogy a mezőberényi iskola poétikai gyakorlata is azt szorgalmazta. Petőfi még 1838. júniusában is hexameteres formában írta meg az aszódi tanévzáróra búcsúversét. Sárosi szerencséjére Mezőberény jegyzője : Bodroghy Pap Dániel igen élénk érdeklődéssel kísérte a gimnáziumi ifjúság szellemi fejlődését. Ez a Dunántúlról az Alföldre került művelt férfi — ahogy Benkő István Székács Józsefről írt tanulmányából tudjuk — „éles ellentétben állott azon latinizáló szellemmel, mely akkor iskoláinkban divatos volt". Szívesen fogadta alkalomadtán otthonában is a költői hajlamú idősebb diákokat, köztük jegyzőtársainak a gyermekeit: Szakái Lajost és Sárosi Gyulát is, s hasznos útmutatásokkal látta el őket .Megismertette velük a korszerű költői nyelv és verselés jellegzetességeit, beszélt nekik a nyelvújítási szavak és kifejezések mértéktartó használatáról, kezükbe adta Csokonai, Dayka és Kisfaludy Sándor poétái munkáit. ízlésüket ekként fejlesztve és irányítva, arra buzdította őket, próbálják meg, nem volna-e szerencsésebb, ha érzéseiket és gondolataikat természetesebb hangon, a hangsúlyos verselésnek a mag3 T ar fül számára is érthetőbb és kedvesebb formái és szabályai szerint fejeznék ki. Ez persze, nem volt könnyű. Nem valósulhatott meg azonnal, minden zök146
