Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

jelzős formulának kegyelmez. Kerüli a túlzott zeneiséget is. Félrímes alakzatában messze esnek a hívó rímektől a felelő rímek — ne zavarják a gondolatok logikai súlyának szabad érvényesülését. Nem idegesíti a ritmustalanság: a zenei és a logikai ritmus egybeesésének gyakori hiánya sem. amely különösen a vers második felében válik uralkodóvá, szeszélyesen ingadozóvá. Ekkor már az ütemek szótagszámával sem törődik, sőt nincs kellő önfegyelme a szerbus manír megkívánta következetes kötőszó-elhagyás érvényesítésére sem. (Nyers vázlat, a kidolgozatlanság érzetét különösen ezek az utóbbi jelenségek keltik bennünk). Ilyen érzelmi előzmények után nehéz elképzelni, hogyan válthatott egyszerre hangot, vagy cserólt szívet (?), amikor 1860-ban újra mozgásba jött a politikai élet, s Wenckheim Bélával, az újra kinevezett főispánnal együtt ő is az érdeklődés középpontjába került. Felajánlották neki is a szabadságharc bukásával elvesztett vármegyei főjegyzőséget, sőt tiltakozása ellenére meg is választották, ő azonban „nézeténél fogva" visszautasította az ,,állandó kötelezettséggel járó" munkakört, s mindössze a december 10-én és 11-én a gyulai református templomban tartott megyei ősgyűlés idejére vállalta el a tollvitelt. Lelkes hangvételű jegyzőkönyvében — szokatlanul — a következő önigazoló, öndícsérő szavakkal állított emléket magamagának: ,,E sorok írója, 1842-ben felvett és a fegyverletételig büszkén vitt, majd a bekövetkezett önkény korszakban, hosszú pihenés után 48 órára tegnap ismét felvett főjegyzői tollát, bár érett megfontolás után, egészen szabad akaratból, csak sűrű könnyek között teheti le. Legyen ez az epilog halálirat, amit a leköszönő főjegyző Békés megyéhez, mint szülő és nevelőanyjához, a végbúcsú nemes érzelmei között, fiúilag intéz ; legyen e soroknak a megyei jegyzőkönyvben kegyesen engedett lapja nyugdíjt biztosító díszokmány helyett, száz meg száz elmulasztott, egészségkockáztató éjjelekért és a kemény munkában átizzadt, átsült nappalokért, legyen kárpótlási papírral kiszolgáltatva, az önként lelépő főjegyzőnek, aki a 14 évi, véres verejtékkel szerzett összes anyagi vagyonát, az akkori szomorú időben egy meggyőződésért, egy elvért, egy jobb hitért, egy jobb reményért cserébe odaadta, de ki el tudá tegnap és ma feledni minden áldozatát, minden veszteségét ; mert híven megőrzött, szeplőtlenül tisztának talált kezébe, régi és új választói: a nép által visszaadott, ismét, bizalomtól újra zománcozva a toll, amellyel 1849. évben augusztus 16-án, a megyének akkor utolsó jegyzőkönyvét írá, hogy tegnap és ma írhatta ugyanavval ismét a vármegye első alkotó népgyűlését ós alkotmányos első jegyzőkönyvi nyitását az új érában. Legyen az ömlengő zárócikk Szakái Lajosnak, a megye régi ós mostani megtisztelő bizalmára büszke főjegyzőnek, a pár évtized alatt sokképpen kipróbált, szegény, becsületes, magyar embernek, egyszersmind az Alföld igénytelen népdalnokának, prózában írott hattyúdala". Ereje teljében, férfikora delén, 44 évesen írta le ezt a prózai ,,hattyúdalt". Feltehetően erős fogadalom tiltotta, hogy közhivatalt vállaljon. Új életformája, 130