Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

vészi feladat és hivatás között. Nem érzékelte világosan, hogy az irodalomnak az elnyomottak igazságos harcát kell segítenie ; csak úgy kap célt és értelmet — úgy válik a haladás mozgató rugójává. Ö csak a felszínt látta, s egy idillinek álmodott paraszti világ ábrázolója lett. Az volt az elve, hogy a társadalmi hivatás a valóság, a művészi pedig az eszményi szolgálatára kötelez. Nincs egyetlen jelentékenyebb költője a hangyaszorgalmú reformkornak, aki oly nagy mértékben szűrte ki lírájából a politikumot, mint ó'. Pedig hát Szakái igazán benne ólt a közélet sűrűjében. Gondjait-bajait mindennapos hivatali munkájának súlyos tehertételeként cipelte a vállán. Konstatáló, szemlélődő' ember lévén (ezt igazolja lírájának erős epikus kötöttsége), látnia kellett hát, milyen hamis politikai illúzió — több bíztató jelenség ellenére is —, hogy hazánkban mindenkinek szívügye a társadalmi fejlődés, vagy hogy minden osztály és minden réteg egyakarattal, lelkes tenniakarással harcol érte. Ezért aztán hiába minősítjük témaválasztását tudatosnak, olyan irányzatos cselekedetnek, amellyel nemcsak a falu iránti őszinte szeretetét, nemcsak a paraszti világ alapos ismeretét bizonyította, hanem talán sajátmaga politikai hovatartozását is, hiába hiszünk neki, hogy belső lelki kényszer indította írásra :,, . . . írnom kellett és írnom kell, mert nem írnom teljes lehetetlen, írnom kell mégpedig népdalfélét, mert azt kiválóan kegyelem", vallotta 1868-ban, hitünk és bizakodásunk mégsem lehet maradéktalan. Sőt. Erős hiányérzet, jogos kétely fog el: verseiből ugyanis sohasem árad sajátmaga társadalmi elkötelezettségének a hite és küldetóstudata. Mindössze a külsőségek: a Horváth János által találóan definiált „anyagi népiesség: a népélet, népszokások, körülmény" stb. jól eltalált helyi színei (couleur locale) keltenek ez iránt valamelyes enyhe remény sugár t bennünk. Azaz formailag volt csak korszerű, tartalmilag már nem, vagy csak alig-alig. (lásd a katonaállításról, sorsvonásról írt 3 dalát a Cimbalom első füzetében). Az újszerű, népi köntös régről ismert, joviálisán nyájas társadalmi szemléletet és emberi magatartást takar. Minthogy Szakái, a költő, felülről nézi a paraszti világot, legfeljebb csak a rokonszenvig jut el, a szegényeket segítő, értük tenni is kész, altruista alapállásig már nem. Az ő paraszti ideálja a saját földjén ügyesen és okosan gazdálkodó, megelégedett közép- és kisbirtokos, esetleg a maga erejéből és emberségéből önmagát és családját eltartani képes, kis igényű, sorsába beletörődött gazdasági munkás és alkalmazott. Nem látta a paraszti nyomort és kiszolgáltatottságot (legalább is nem szólt róla; az a hivatalra és nem az eszményítő költészetre tartozott.) Az, apró örömök megbecsülésére nevelt, s elkendőzte a szomorú valóságot, mint előtte az arisztokratikus népiesség képviselői, akik csak költői tárgyért fordultak a falusi élethez és emberhez, azt hirdetvén, hogy a parasztnak, a jobbágynak gyöngyélete van, mert ,,a gunyhók lakosit szent törvény jobbkeze védi". Legfeljebb ő nem használt paraszti témáihoz soha finomkodóan édeskés, hazug műköltői formulákat. Szükségszerű leszögeznünk ezt, mert a ,,népköltő" Szakái úgy él az utódok 124