Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

tudatában —mindenekelőtt Kohn Dávid: Az élet alkonyán című prózai kötetének visszaemlékezése alapján, de verseinek etnográfiai színessége, folklorisztikus gazdagsága folytán is — mint aki az egyszerű emberek körében találta fel igazán magát, ott a legotthonosabb, s értük bármikor kész latba vetni minden erejét, függetlenül a Czimbalom Wenckheim Bélának írt ajánló soraitól. A dalok paraszti környezete és az előkelő patrónus lelkes köszöntése között érzékelhető ellentmondást nem könnyű feloldani, mégha figyelembe vesszük azt a sokat mondó tényt is, hogy eperjesi tanulmányait befejezve, rövid debreceni kerületi, majd Pesten a királyi táblán végzett joggyarorlat után, Szakált szinte élete végóig tartó közvetlen hivatali kapcsolat fűzte Wenckheim Bélához. 1839-ben már titkára volt Pozsonyban, ahol közelről láthatta a legfőbb törvényhozó testület munkáját és a reformpolitika vezéregyéniségeit, belepillanthatott az országgyűlés életébe és a ,,nagy politika"-ba. Az országgyűlés (diéta) berekesztésével az ő tanácsára állt Békés megye szolgálatába is. 1840—43 között az ügyészi hivatalban, 1843—48-ig megyei aljegyzőként tevékenykedett, míglen 1848-ban a vármegyei főjegyzői munkakörrel tisztelték meg. Hivatalát egészen 1849. augusztus 16-ig — vagyis az összeomlásig — vezette. Ez ido alatt volt először főispán Wenckheim Béla is. Ahhoz, hogy megértsük: verses füzetének a dedikáció ja mennyire csak udvarias gesztus volt, utalnunk kell a negyedszázaddal későbbi, második Cimbalomra,. Ezt az elsőhöz hasonló, apolitikus kötetet ,,nagyrabecsült és szeretett országos képviselőtársainak, mint a nép választottjainak és hivatott legjobbjainak, a korszakot alkotó, már végét járó Három év együtt átélt, küzdelmes, de sikerekben szép napjainak szerény emlékéül s szellemi búcsú-kézszorításul" úgy ajánlotta a költő, hogy nem utalt abban egyetlen szó, egyetlen célzatos reflexió sem a „korszakalkotó" ciklus nagy és heves politikai csatározásaira, azok felejthetetlen hangulatára, az emberi erőfeszítések és kiállások szépségére. Még véletlenül sincs itt egyetlen programvers, sőt egyetlen időszerű társadalmipolitikai feladatot érintő-felelevenítő gondolat sem, amely a közös múltra emlékeztetne. Mintha csak önmaga kívülállását akarta volna igazolni Szakái az indifferens témákkal, amelyek az adott időpontban senkiben sem kelthették fel a 48-as eszmékhez való hűség és ragaszkodás érzetét. A versek hagyományőrző tendenciáján is túlhaladt az idő. A reformkorban — az első Cimbalom megírásakor — létoka és sugalmazója: a nemzeti érzés valóban érték volt; a műveltségváltás parancsát és a politikai radikalizmus győzelmét hirdette és preferálta. Menteni és védeni az eredendően magyart, a népit, erősíteni a patriótaérzést, a nemzeti tudatot. Akkor is, ha többen pusztán divatos művészi irányzatot és feladatot láttak benne. 1868-ban azonban, amikor az ipari forradalmat elősegítő vasútépítés megindulásával hatalmas változáson ment át a külföldi piacra dolgozó-termelő mezőgazdaság és a paraszti világ, már ezt a feladatot sem teljesíthette. A gépesítés a mezőgazdasági munkalehetőségek szám- és időbeli csökkenését vonta maga 125