Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

igazíttasson;" — s tapasztalatait kimerítő hivatalos jelentésbe foglalva terjessze évente a „megyei közönségnek elejébe". Tekintetes és nemes Békés Vármegye az 1832. kisasszony hava 8-án tartott közgyűlésen a megyei nyelvi bizottság jelentését elfogadta, jogerőre emelte, és javaslatait „sinórmértékül" tűzte a különböző intézmények és szervezetek elé. Egyetlen pontot tartott mindössze feleslegesnek benne. Azt, amelyik a papokra és a tanítókra vonatkozik. Az egybegyűlt rendek előtt ugyanis tudott dolog — mondja a határozat —, ,,hogy az egész megyében már ollyan lelkipásztor vagy tanító iskolamester, ki magyarul nem tudna, nincs", ennélfogva a magyar nyelv megtanulására kiszabott határidő ,.szüksége is önként elenyészik". A határozattá emelt javaslatokat eljuttatták az „érdeklett" felekhez: a) a Helytartótanácshoz (az adólajstromokra ill. a magyarul is tudó lelkészek, tanítók uradalmakban történő alkalmaztatására vonatkozó rendelkezések foganatosítása végett), b) a császárhoz (a pecsétek, címerek stb. felírásának magyarrá tétele céljából) c) ,,a nagyváradi római szertartású Püspök úrhoz, mint kerületi oskolai királyi főigazgatóhoz" d) a görög nem egyesültek, e) az ágostai hitvallást követők „egyházi kormányaihoz és iskolai elöljáróságaihoz''. Elfogadta a különbizottság felállítására vonatkozó javaslatot is ; s a további teendők ellátásával a munkáját példásan végző régi küldöttséget bízta meg, kiegészítve ,,az ev. egyházkerület öregbikje (szeniora, esperese) : Simon Sámuel szarvasi lelkipásztor személyével. Végül pedig, hogy ,,a rendeletek pontos megtartásában s tarttatásában azok nem esmérése vagy tudása okul ne vétethessen", elrendelték, hogy a beadvány szövegét nyomassák ki, és az egész megyében tegyék közhírré ; eljuttatván az ország minden nemes vármegyéjének és a külön adózó kerületeknek is". Egy-egy rendelet súlyát és értékét általában azon lehet lemérni, szellemével mennyire azonosítja magát az adott közösség, illetve hogy az milyen mértékben szerez érvényt a benne foglalt határozatoknak. Úgy tűnik, a vármegye magyarosodást sürgető határozata élénk érdeklődésre talált, nem maradt kiáltó szó a pusztában. 1838-ban például nem fogadta el a vármegye a gyulai tímárok német nyelvű céhlevelét, sőt még ,,az országgyűlésen alkotott törvényeket" is visszaküldte, mert „azok nem magyarul voltak nyomtatva". Voltak persze, akiket nem elégített ki a megyei hatóság részéről kétségkívül óvatosan kezelt magyarosodás üteme. A Pesti Hírlap 1841. tavaszutó 15-i számábar a megyei tudósító — elismerve bár, hogy a Békés megyei „nem-magyar ajkú népesség magyarosítása ügyében több fontos végzések hozattak", azt sürgette például, hogy hívja fel a megyei küldöttség az esperességi gyűlést, járjon hatékonyabban közre, és fordítson nagyobb gondot „az iskolákban és egyházi szertartásokon teendő ollyatén szabályokra, mellyek a honi nyelv terjesztését" segítik elő. A magyarosodás ütemének felgyorsításától várta a levelező azt az intézkedést is, amelynek nyomán „többé szláv felírást Szarvason 116